Két szűkítő hatás egyszerre
Az asztma köztudottan a hörgők nyálkahártyájának krónikus gyulladásos betegsége, melynek következménye, hogy a túlérzékeny hörgők rohamszerű beszűküléssel reagálnak bizonyos külső ingerekre. Itt azonban a gyulladáshoz nem baktériumok és más apró fertőző mikororganizmusok jelenléte szükséges, elég néhány irritáló anyag, allergén, hogy kínzó száraz köhögést okozzon, ami légszomjhoz, fulladáshoz vezethet. Egyszerre csak úgy érzi az asztmás beteg, hogy mintha hirtelen egy szívószálnyi csövön kellene beszippantania az összes levegőt, amire szüksége van, és ami addig akadálytalanul és észrevétlenül áramlott be tüdejébe.
A hörgők nyálkahártyája - hasonlóképpen a többi el nem szarusodó hámhoz - gyulladt állapotban hajszálerei révén bőségesen telítődik vérrel, megvastagszik. A vér szállítja ugyanis oda az immunrendszeri védekezésben szerepet játszó és nélkülözhetetlen különböző fehérvérsejteket.
A duzzadás másik oka a fokozott nyáktermelés, ami mintegy lemosni hivatott a nem kívánatos elemeket a nyálkahártyáról.
Belátható, hogy ha ez a nyálkahártya egy csövet bélel, mint amilyenek a hörgők is, a gyulladás csökkenti belső átmérőjét és légáteresztő képességét. A gyulladt szövetben azután olyan anyagok szabadulnak föl, amelyek összehúzzák a hörgők falában körkörösen elhelyezkedő, apró simaizom-rostokat. A megnövekedett nyáktermelés mellett ez már elegendő ahhoz, hogy a legszűkebb hörgőcskék teljesen elzáródjanak. Ezt nevezik bronchospazmusnak. Így minden egyes hörgőcske elzáródásával csökken a tüdő légzőfelülete.
Bennrekedő levegő
Képzeljük el, hogy kénytelenek vagyunk mérgező gőzöket beszippantani. Ebben az esetben a hörgők beszűkülése nem más, mint jótékony önvédelmi reakció. Az asztmások tüdejében azonban ez az amúgy normális mechanizmus ártalmatlan anyagoktól is nagyon hamar kialakul.
Az elzárt léghólyagocskákból a bennrekedt levegőt nem lehet kifújni. A felfújódott tüdőből a hasizmok segítenének kipréselni a levegőt, de a hörgőszűkületet a kilégzéshez szükséges légköri nyomásnál nagyobb mellkasi nyomás csak tovább fokozza. Ezért nem tudja megfelelően kilélegezni elhasznált levegőjét az asztmás ember. Asztmánál tehát azért nehéz belélegezni, mert kilégzés híján nincs hely a friss levegőnek, illetve, mert a légutak be vannak szűkülve.
Aki érezte már, tudja, milyen félelmetes érzés, hogy az ember nem kap levegőt. A beteget megragadó pánik csak fokozza a légszomj érzését. Miután az izomgyűrű és a termelődött nyák együttesen duzzadttá tette a nyálkahártyát, a gázcsere jelentősen csökken, míg végül a vérben nem lesz elég friss oxigén, de feldúsul benne a széndioxid. Ez utóbbi az a vészjel, amitől az asztmásban tudatosul az oxigénhiány: légszomjra panaszkodik. Az asztmaroham idején a mellkas helyzete belégzési állapotban marad - a levegővel telített tüdőt hordómellkasnak is hívják -, amit jellegzetes vállmozgásokkal kísért mellkasi légzéssel próbál újból kilégzési helyzetbe hozni, de ez nem túlságosan hatékony.
Mikor múlik el?
Az asztmás roham néha csak pár perc, de súlyos esetben napokig is eltarthat, aztán a nyálkahártya-duzzanat lelohadásával eltűnnek a tünetek is. Ebből a szempontból tehát az asztma csupán időleges, visszafordítható (reverzibilis) légzési nehezítettség.
Ritkán az asztma javulhat. Általában a gyerekeknél figyelhető meg ez, hogy gyakorlatilag kinövik a betegséget. Ez ugyanazzal a jelenséggel magyarázható, ami miatt a kruppos fulladás is alábbhagy idővel. A gyerekek felcseperedése közben légutaik, pontosabban azok átmérője is nő, így ugyanolyan mértékű nyálkahártya-duzzanat már nem feltétlenül zárja el a hörgőket.
Legjobban: