Mellrákdiagnózis után: új mobilapp segíti a nőket

Breast Partner néven új mobil applikáció tölthető le, amely lépésről lépésre mutatja be a felhasználóknak azt az orvoscsoportot (onkoteam), akik egy mellrákdiagnózis után a beteget végigvezetik a szükséges vizsgálatoktól a kezelésekig.

Ma már bizonyított tény, hogy a mellrák időben történő felismerésével a betegség több mint 90 százalékos biztonsággal gyógyítható, ennek ellenére az államilag szervezett ingyenes emlőrák-szűréseken az utóbbi években nőtt ugyan a részvételi arány, de még mindig csak 45 százalék körül mozog az országos átlag. Ehhez az is hozzájárul, hogy a mai napig sok nő nincs tisztában azzal, mi történik a mellrák diagnózisa után, kik és hogyan vezetik végig őket az egyes lépéseken egészen a gyógyulásig. Ezen hivatott segíteni az alkalmazás; azaz véletlenül se forduljon elő, hogy 2013-ban információhiány miatt kerüljön komolyabb bajba egy nő - állítja dr. Dank Magdolna, a SOTE onkológusa, aki maga is tagja az alkalmazás által bemutatott orvoscsoportnak.

A Roche Magyarország Kft. támogatásával készült Breast Partner Android és iOS rendszerre fejlesztett mobilalkalmazás bemutatja az onkoteamet, amely Dr. Kulka Janina patológus, Dr. Dank Magdolna onkológus, Dr. Lázár György sebész, Dr. Polgár Csaba sugárterapeuta szakorvosokból áll. Segítségükkel megismerhetik az onkoteam tagjainak feladatait és választ kaphatnak a betegséggel kapcsolatos fontosabb kérdésekre. Dr. Pete Imre nőgyógyász pedig a petefészekrákról nyújt információkat. Kozó Liza, mellrák túlélő, az Egészség Hídja Összefogás Egyesület civil képviselőjének története szolgál az applikáció keretéül, aki számára nem volt kétséges, hogy elfogadja a felkérést; elmondása szerint minden olyan kampányhoz szívesen adja a nevét, amivel akár egyetlen nő élete is megmenthető.

Az applikáció mini wikipédiát (fogalomtár) is tartalmaz, az egyes lépésekhez jegyzet készíthető, illetve több hasznos link is található azok számára, akik mélyebben érdeklődnek a téma iránt.

Az applikáció letölthető iOS rendszerre .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Marad az általában erősen felhős vagy borult idő, de főként keleten lehetnek átmeneti vékonyodások, szakadozások a felhőzetben. A délnyugatról északkelet felé tartó csapadéktömbök számossága napközben átmenetileg csökken, majd estefelé ismételten megnövekszik a csapadék esélye. Az északi, északkeleti szelet elsősorban a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten kísérhetik élénk, néhol erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet hazánk nagyobb részén 11 és 17 fok között alakul, de keleten helyenként pár fokkal melegebb is lehet. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Fronthatással nem kell számolni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Tolna
Legrosszabbul:
Somogy
Kezdjük újra