Súlyosbodik az influenzajárvány, sok a beteg gyerek

Országszerte egyre több gyereket visznek orvoshoz a szülők felső légúti fertőzéssel. Van olyan kórház, ahol minden ágy foglalt a gyerekosztályon.

„Ez az enyhe idő kedvez a járvány terjedésének. A farsangok a gyermekközöségekben, zárt terekben való megjelenések mind-mind a vírus terjedésének ad táptalajt” – fogalmazott az ATV Híradónak nyilatkozva Varga Sándor háziorvos. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Győrteleken és Ököritófülpösön praktizáló szakember elmondása szerint ezekben a hetekben a betegek 40-50 százaléka légúti panaszokkal keresi fel a rendelését.

Hasonló tapasztalatokat osztott meg Nagy Péter, a pécsi gyermekklinika gyermektüdőgyógyásza is. „Rengeteg betegünk van, jelenleg is az osztályunk tele van, minden kórteremben, minden ágyon fekszenek betegek” – hangsúlyozta a riportban, hozzátéve, hogy ebben az időszakban nemcsak az influenza, hanem az egyéb légúti vírusfertőzések esetszáma is nagyon magas.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) légúti figyelőszolgálatának legfrissebb vonatkozó jelentése alapján egy hét alatt, január 29. és február 4. között több mint 47 ezren fordultak orvoshoz az országban influenzaszerű, illetve 270 ezren akut légúti fertőzés tüneteivel. A betegek között sok a gyerek: az influenzaszerű megbetegedések közel 41 és az akut fertőzések mintegy 52 százalékát a 14 éven aluliak körében jegyezték fel.

Borítókép: Getty Images

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +1 °C
Minimum: -6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult, északkeleten azonban változóan felhős időre számíthatunk, utóbbi tájakon hosszabb-rövidebb napos időszakok is várhatóak. Este észak, északkelet felől elkezd kiderülni az ég. Csapadék nem valószínű. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1, +3 fok között alakul. Késő estére -8 és -1 fok közé csökken a hőmérséklet. A napokban hidegebb levegő érkezik fölénk, emiatt az érzékeny idegrendszerűek kellemetlen hidegfronti tüneteket tapasztalhatnak.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra