Ettől ájuldoznak a hölgyek!

A genetikai háttér is szerepet játszhat abban, hogy bizonyos emberek hajlamosabbak az ájulásra - állapították meg a kutatók.

Amerikai szakemberek egypetéjű és kétpetéjű ikreket vontak be tanulmányukba. A Neurology című folyóiratban közölt eredmények szerint az ájulásra való hajlamban meghatározó szerepet játszhat az egyén genetikai felépítése.

"Az, hogy a múló eszméletvesztés hátterében genetikai, környezeti tényezők vagy netán azok együttesen állnak, már jó ideje vita tárgyát képezi" - mondta a tanulmány szerzője, Samuel Berkovic, az ausztráliai Melbourne-i Egyetem munkatársa, aki egyben a Amerikai Ideggyógyászati Akadémia (American Academy of Neurology) tagja.

Az ájulás rövid ideig tartó, múló eszméletvesztés, amelyet általában valamilyen érzelmi megrázkódtatás vált ki. Néhány embert meglehetősen gyakran, másokat csupán ritkán vagy egyáltalán nem érint a jelenség. A mostani tanulmány 51 ikerpár bevonásával készült, akiknek legalább egyik tagja hajlamos volt a visszatérő eszméletvesztésre.

Az eredmények szerint az egypetéjű című brit lap internetes kiadásában. Az egypetéjű ikrek továbbá nagyobb valószínűséggel szenvedtek szokványosnak tekintett tényezők - például a vér látványa - által kiváltott múló eszméletvesztéstől, mint a kétpetéjűek.

A nem iker rokonsági kapcsolatban álló családtagok esetében azonban nem mutattak ki ilyenfajta összefüggést az ájulásra való hajlam kapcsán a szakemberek. Mindebből azt a következtetést vonták le, hogy az eszméletvesztés örökölhetősége rendkívül összetett.

"Az eredményeink azt sugallják, hogy bár az ájulásra való hajlamban meghatározó szerepet játszhat a genetikai összetevő, ám valószínűleg több gén, illetve környezeti tényező is befolyásolja a jelenséget" - húzta alá a szakember.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +7 °C

Nagyrészt felhős, délen, délnyugaton borult idő valószínű, de az északkeleti, majd délután az észak-dunántúli tájakon is szakadozott lehet a felhőzet, rövidebb napos időszakokra is számíthatunk. A délnyugati, déli megyékben többfelé várható eső, zápor, helyenként kiadós mennyiségű csapadék hullhat. Továbbá a nyugati és keleti határvidéken is előfordulhat helyenként gyenge csapadék. A többfelé élénk északi, északkeleti szél északkeleten olykor meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 19 fok között alakul, a déli csapadékos tájakon lesz a leghűvösebb. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő. Fronthatással nem kell számolni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Vas
Legrosszabbul:
Szabolcs-Szatmár-Bereg
Kezdjük újra