Hús-vér nőn mutatta be a tévécsatorna a mellek önvizsgálatát

A csatorna szerint így sokkal hatásosabb a bemutató, mintha babát, vagy szimulációt használtak volna.

Nem ez az első alkalom, hogy a brit This Morning című műsorban hús-vér emberen mutattak be egy önvizsgálatot. De ez az első alkalom, hogy az internet is felkapta a történetet, leginkább azért, mert a netezők többsége példaértékűnek és hasznosnak érzi a csatorna ötletét. „Sokkal követhetőbb volt úgy a vizsgálat, hogy a doktornő egy hús-vér emberen mutatta meg, mit kell csinálni” – írta egy hozzászóló.

A műsorban szereplő plus size modell, Leeanne Adu a Yahoo News kérdésre elárulta, azért vállalta, hogy deréktól felfelé meztelenre vetkőzik a kamerák előtt, mert maga is mellrák-túlélő. „Hiszem, hogy a betegségemre azért derülhetett fény még azelőtt, hogy áttétet adott volna más szervekbe is, mert rendszeresen végzek önvizsgálatot. Így időben megtaláltam a csomót, amit azonnal ki is vizsgáltattam” – magyarázza. A modell elmondta, a nézők legnagyobb része pozitívan reagált a szegmensre, aminek nagyon örül. „Boldoggá tesz, ha részem lehet abban, hogy az emberek jobban odafigyeljenek az egészségükre.”

A szokatlan szegmens egyébként nemcsak a nézőknek, de az orvosoknak is elnyerte a tetszését. A Yahoo által megszólaltatott onkológus azt mondja, külön örült annak, hogy látta, hogy a vizsgálat közben az orvos és a páciens megbeszélik a történéseket – pontosan úgy, ahogy annak a való életben is történnie kell.

Hozzátette, rendkívül fontosnak tartja, hogy az emberek lássák, hogyan néz ki egy ilyen önvizsgálat a valóságban. „Döbbenetesen sokan vannak azok, akiknek elképzelésük sincs arról, hogyan fogjanak hozzá az önvizsgálathoz. Számukra rengeteg támpontot ad egy ilyen műsor, ahol pontosan megmutatják, hogy zajlik a vizsgálat és mire kell nagyon odafigyelni.”

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt borult idő várható, reggel, délelőtt csak délnyugaton, délután már inkább az ország északkeleti felén vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható, de szitálás, gyenge eső akár több helyen is előfordulhat. Az Észak-Dunántúlon fordulhatnak elő élénk, erős lökések északnyugati irányból. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között valószínű. Késő estére 9 és 14 fok közé csökken a hőmérséklet. A térségünk fölé helyeződő ciklon miatt továbbra is mind a hideg-, mind pedig a melegfrontra érzékenyek szervezetét megterheli az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra