A világ leghumánusabb ébresztőórája - 1956-ban ezzel a szlogennel dobta piacra akkori legújabb termékét a General Electric-Telechron vállalatcsoport. A modell a nem túl csalogató 7H241 típusszám mellett megkapta a sokkal könnyebben megjegyezhető The Snooz-Alarm , azaz szabad fordításban A szundiriasztó elnevezést is, amely magában hordozta a készülék legfontosabb - azóta mindennapi életünk szerves részévé vált - újítását. A The Snooz-Alarm volt ugyanis az első olyan ébresztőóra, amelyen egy szundigomb is helyet kapott. Amint az ébresztő megszólalt, a gombot lenyomva nagyjából tíz percre rögtön újra lehetett időzíteni a riasztást, ha az ember úgy érezte, képtelen lenne azon nyomban felkelni az ágyból. "Felébreszt, hagy szundítani, majd felébreszt újra!" - hirdette a termék cédulája a boltokban, egyszersmind új korszakot hozva az órához igazított ébredés terén.
A frissen bevezetett funkció innentől igazi sikertörténetnek bizonyult, legalábbis abban a tekintetben mindenképpen, hogy ma már minden valamire való ébresztőóra rendelkezik hasonló felszereltséggel. Persze az okostelefonok világában sokkal testreszabhatóbbak a különböző alkalmazások, így magunk állíthatjuk be például, hogy milyen időközöket hagyva és hány alkalommal szólaljon meg reggel a kiválasztott dallam vagy hangeffektus. És lássuk be, a hűvös reggeleken aligha adódhat csábítóbb ajánlat, minthogy még pár percig a takarónk alá bújva maradhassunk, miközben amiatt sem kell aggódnunk, hogy visszaaludva elkésünk majd az iskolából, munkahelyről. Vannak, akik inkább vállalják, hogy így kapkodva lesznek kénytelenek reggel összekészülni, míg mások csalafinta módon már eleve korábbra állítják az ébresztőt a kelleténél, hogy aztán maradjon idejük a lustálkodásra. Csakhogy minden éremnek két oldala van, és amennyire nyilvánvalóak a szundigomb kényelmi előnyei, olyan ritkán esik szó a funkció hátrányairól.
Miért esik olyan jól még néhány perc az ágyban?
Mielőtt rátérnénk a szundigomb használatának kockázataira, előbb érdemes néhány szót ejteni arról, hogy mi is történik velünk az éjszaka során. Az alvás ugyan sok rejtélyt tartogat egyelőre a tudomány számára, az azonban már jól ismert, hogy a folyamat egymástól élesen elkülöníthető szakaszokra oszlik . Röviden arról van szó, hogy amint elalszunk, testünk fokozatosan egyre mélyebb álomba merül, hogy aztán egy átmeneti éberebb állapotot - az úgynevezett REM-fázist - követően ismét visszatérjen a mélyalvásba. Ezek a szakaszok hullámzásszerűen, ciklikusan váltják egymást, egyetlen éjszaka alatt átlagosan négy-hat ciklust leírva. Ahogy aztán közeledik a reggel, az éberebb fázis egyre hosszabbá válik, míg a mélyalvás egyre jobban lerövidül, felszínesebb lesz. Végül az utolsó REM-fázist követően már fel is ébredünk - optimális esetben kipihenten és frissen.
A hagyományos ébresztőórák ugyanakkor nincsenek tekintettel az alvásszakaszok természetes ritmusára, így közel sem biztos, hogy akkor fognak felébreszteni, amikor szervezetünk erre egyébként már készen állna. Különösen érvényes ez azokra a helyzetekre, amikor túl későn feküdtünk le előző éjszaka, illetve túl korán kell elindítanunk a napot, ennél fogva pedig alvásidőnk nem éri el a felnőttek számára ajánlott hét-kilenc órát. Egy hosszú távú, nagy létszámú felmérés szerint például az amerikai felnőttek közel harmada hat óránál is kevesebbet alszik átlagosan éjszakánként.
Ahogy ugye említettük, testünk fokozatosan készül rá az ébredésre, amihez többféle eszközt is alkalmaz. Ezek egyike a test maghőmérsékletének szabályozása. Alvás közben testhőmérsékletünk valamelyest alacsonyabb, mint napközben, de nagyjából felkelés előtt két órával elkezd fokozatosan emelkedni, elősegítve ezáltal, hogy egyre éberebbé váljunk. Amennyiben az ébresztőóra túl korán csörög, úgy nemcsak annak kockázata áll fenn, hogy éppen egy mélyebb alvási fázisból riasztja fel a szervezetet, de egyszersmind hőmérsékletünk is alacsonyabb lehet még akkor. Végeredményben tehát egyszerre leszünk álmosak és érezzük úgy, hogy szinte dermesztő hideg uralkodik a hálószobában, ami egyenes út ahhoz, hogy inkább ki se bújjunk a takaró alól.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Az öt-tízperces visszadőlés összezavarja a szervezetet
Bármennyire is jól esik viszont újabb és újabb öt-tíz percekre visszadőlni, szervezetünk ezeket a rövid pihenőket nem igazán tudja kiaknázni. Elkezd ugyan mélyalvásba merülni, de hamar újra felriadunk, így valójában nem lesz pihentető az ágyban töltött pluszidő. Újfent megzavarjuk vele ugyanakkor az egészséges alvás-ébrenlét ciklust, emiatt hosszabb ideig tarthat, mire magunkhoz térünk.
Alvási inerciának vagy alvási részegségnek is nevezik azt az ébredést követő átmeneti állapotot, amikor gondolkodásunk, reakcióidőnk még lassabb, nehézkesebb, illetve rövid távú memóriánk sem pörög maximális fordulatszámon. Ideális esetben ez az átmenet mindössze percekig tart, olykor azonban órákon keresztül is kihatással lehet a kognitív teljesítményre. Valójában a hosszabban tartó alvási inercia kockázatát már azzal is növeljük, hogy - lényegében egyfajta alvásszakasz-rulettként - ébresztőórára kelünk, a szundigomb használata pedig csak tovább ront a helyzeten.
A dekoncentráltság ráadásul nemcsak kellemetlen, hanem kifejezetten veszélyes is lehet bizonyos élethelyzetekben, munkakörökben. Szélsőséges példa erre, de mint azt korábban megírtuk , 2010-ben egy 158 emberéletet követelő repülőgép-balesethez vezetett, hogy a pilóta nem sokkal indulás előtt kelt csak fel. Mindazonáltal különböző felmérések szerint az autóbalesetek 10-25 százalékában is szerepet játszik a fáradtság, beleértve az alvási inerciát is.
Hogyan kelhetünk fel könnyebben?
Fontos leszögezni, hogy a szundigomb használata iránti ellenállhatatlan vágy elsősorban a kialvatlanságból ered. Magyarán abból, hogy alvásidőnk és alvásminőségünk nem megfelelő éjszaka. A legkönnyebben úgy tudunk tehát frissen és zökkenőmentesen kikelni az ágyból reggel már az ébresztőóra első jelzésére, ha elég időt és megfelelő körülményeket teremtünk a pihenéshez. Talán egyszerűnek tűnik a tanács, de a legtöbb embernek aligha kell bemutatni, mennyire nehéz ténylegesen betartani azt a mindennapokban.
Ez is érdekelhet
Létfontosságú szükségletünk, ezért igyekezzünk prioritássá tenni életünkben az alvást, szem előtt tartva egészségünket is. Ismert, hogy hosszú távon a kialvatlanság akár krónikus betegségek táptalajává válhat. Törekedjünk arra, hogy mindennap ugyanabban az időpontban feküdjünk le és keljünk fel, ezáltal szervezetünket is hozzászoktathatjuk az életvitelünkhöz leginkább passzoló ritmushoz. Végül a szundigombra sem lesz már szükségünk, mert testünk felkészülten várja majd a reggeli ébresztést. Ha viszont úgy tapasztaljuk, hogy hiába alszunk napi nyolc-kilenc órát is akár, mégis fáradtan térünk magunkhoz reggel, úgy keressünk fel szakembert, mert elképzelhető, hogy egyéb tényezők is meghúzódnak a háttérben, például alvási apnoé .
