A nap képe: a mai nap a pedagógusoké

Minden évben október 5-én azokat ünnepeljük, akik a szülők, nagyszülők mellett a legtöbbet foglalkoznak a gyerekekkel: a pedagógusokat.

1994 óta minden év október ötödikén ünnepli az UNESCO a pedagógusok világnapját. Mint azt az unesco.hu írja, a dátum a tanárok státuszának meghatározása szempontjából hatalmas előrelépést jelentő 1966-os ILO/UNESCO ajánlás aláírásának állít emléket, amely a többi között a pedagógusok jogait és felelősségét határozta meg, és amelyben nemzetközi sztenderdek kialakítását kezdeményezték a tanárképzésre, a pedagógusok továbbképzésére és a tanárok alkalmazására is.

pedagógusok világnapja, pedagógus, tanár
Október 5. a pedagógusok világnapja. Fotó: Getty Images

Országos sztrájkot hirdettek

A pedagógusok helyzete egyébként nem könnyű Magyarországon. Nem véletlen, hogy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a mai napra országos sztrájkot hirdetett: az Index szerint a fő kérés a kormány felé a pedagógusok bérének rendezése, emellett azonban egyebek mellett a munkaterhek csökkentését, az iskolák állapotának rendbetételét, valamint önálló oktatási minisztériumot is követelnek.

A 24.hu cikkében az olvasható, hogy a tiltakozás nem áll meg az iskolák falai mögött: diákok, szülők és pedagógusok élőláncot szerveznek Budapesten, a tanítás kezdete előtt. A szakszervezetek a délután folyamán a tervek szerint petíciókat adnak át az ombudsman helyi irodáiban Budapesten, Győrben, Miskolcon és Pécsen is. Délután öt órától a Grund nevű ifjúsági szervezet hídfoglalást és tüntetést tart a pedagógusokért a Margit hídon, este héttől pedig a Tanítanék és a noÁr Mozgalom szolidaritási koncertje zárja a napot a Kossuth téren.

Tudod, mennyit kell innod különböző életkorokban? Teszteld tudásodat!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Pillagó alakú bőrpír jelezheti a nőkre különösen veszélyes betegséget
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +5 °C

Reggelre sokfelé újra befelhősödik az ég. Csapadék általában nem lesz, de az északi, északkeleti országrészben elvétve zápor, valamint hajnalban délnyugaton gyenge eső, szitálás nem kizárt. Gyenge lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 8 fok között alakul, de ott, ahol derült marad az ég, 0 fok közelébe is süllyedhet a hőmérséklet, a hidegre hajlamos helyeken gyengén fagyhat is. A felhős délnyugati részeken viszont több fokkal enyhébb lehet a hajnal. Napközben hidegfronti hatás érvényesül, ami a frontérzékenyek számára kellemetlen tünetekkel szolgálhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Bács-Kiskun
Legrosszabbul:
Szabolcs-Szatmár-Bereg
Kezdjük újra