„Anyám nagyon fiatalon vált sokgyermekes édesanyává. Az ezzel járó frusztrációt pedig úgy vezette le, hogy állandóan veszekedett az apámmal. Ez megosztottságot teremtett a családban: hiába szerettem az apámat, nem tudtam, hogyan viszonyuljak hozzá, hiszen anyám állandóan haragudott rá. Idővel én is ellenszenvet kezdtem érezni iránta. Anya azonban velem és a testvéreimmel szemben is agresszív és erőszakos volt – bár tény, hogy ennek ellenére ellátott minket. Most, hogy már felnőttünk, próbáltunk beszélni vele arról, milyen érzés volt egy ilyen családban élni gyerekként. Ő azonban tagadja, hogy bántalmazó lett volna, és azt állíja, mindannyiunknak csodálatos gyerekkort biztosított. Nagyon nehéz közeledni hozzá és jó kapcsolatot kialakítani vele, ha közben nem ismeri el a tetteit” – olvasható egy névtelen levélíró vallomásában, amelyet a The Guardian szakértőinek küldött, hogy tanácsot kérjen.
Bántalmazó szülők mellett felnőni érzelmileg igen megterhelő, és a negatív élmények hatásai még felnőttkorban sem múlnak el nyomtalanul. De vajon meg lehet-e bocsátani valaha a múlt traumáit, és túllendülhetünk-e valaha a fájdalmon? Szakember válaszol.
„Szerinte vicces, hogy kimosta a számat szappannal”
A levélíró leszögezte: elismeri, hogy nehéz lehetett boldogulnia az édesanyjának a sok kisgyerekkel, ezért nem hibáztatja mindenért őt. Nem tud azonban mit kezdeni azzal, hogy anyja mennyire nem akarja meghallani a gyermekei sérelmeit.
Nemrég felemlegette, hogy egyszer kimosta a számat szappannal, mert viccesnek tartotta. Mondtam neki, hogy ez a tett igazságtalan és traumatikus volt, és még egy kicsit sem vicces. De meg sem hallotta, amit mondtam. Amióta apám meghalt, róla is csak áradozik, és tagadja, hogy valaha is lenézte volna őt vagy ellene fordított volna minket” – olvasható a levélben.
„Újraírta magában a múltat, és ő lett a hősnő”
A levélírónak Philippa Perry pszichoterapeuta válaszolt, aki gyakran ad tanácsot a The Guardian olvasóinak hasonló családi problémáikkal kapcsolatban. „Azt mondod, elismered, hogy nem lehetett könnyű az édesanyád élete. Ez nagyon igazságos hozzáállás tőled, neki azonban nem volt kötelező gyereket (vagy annyit) szülnie. Bármikor kérhetett volna segítséget és támogatást, hogy megtanulja kezelni a kitöréseit, de nem tette. Ezek mind az ő döntései voltak, nem pedig a tiéd” – fogalmazott.
Ez is érdekelhet
A szakértő hozzátette, kétli, hogy az idősebb nő valaha is megpróbálja majd megérteni gyermekei szemszögét. Olyan, mintha az anya újraírta volna a múltat, és annak hősnőjévé tette volna magát. Ahhoz pedig, hogy beismerje, hogy hibázott, elég bátornak kellene lennie ahhoz, hogy felfedje sebezhetőségét. Ha viszont erre nem képes, akkor a gyermekeivel ápolt kapcsolata a jövőben is csak felületes lesz.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Egyáltalán miért szeretnél a közelében maradni? Kötelességtudatból, félelemből, vagy azért, mert élvezed a vele való együttlét bizonyos aspektusait? Vagy csak arra vársz, hogy egy napon beismerje, valójában milyen gyermekkort biztosított neked? Nem fogadnék arra, hogy ez utóbbi valaha is megtörténik. Ha azt szeretnéd, hogy édesanyád továbbra is az életed része legyen, akkor valószínűleg el kell őt fogadnod olyannak, amilyen. Ne várj arra, hogy valaha is megváltozik” – olvasható a válaszban.
