A népességfogyás napjaink egyik legégetőbb problémája, ezért Magyarországon számos olyan intézkedés történt már, amelynek célja a gyermekvállalási kedv növelése. Az anyasággal járó egyes kihívásokat azonban a plusz pénzbeli támogatások nem feltétlenül teszik könnyebbé. Sőt, egyes megoldatlan problémák, a negatív tapasztalatok és a lelki terhek akár olyan erős hatást is gyakorolhatnak a nőkre, hogy az első gyermek érkezése után inkább nem vállalják a korábban esetleg tervezett második-harmadik babát. A nehézségekről, az elmagányosodás okairól és megoldásairól Hajós Anettel, a Czeizel Intézet tanácsadó szakpszichológusával beszélgettünk.
Egy anya sosincs egyedül, mégis lehet magányos
Ha a gyermekvállalás tervezett volt és a család már megteremtette a biztonságos anyagi hátteret a bővüléshez, akkor is akadnak még a szülői létnek olyan elemei, amelyekre lehetetlen előre felkészülni. Ilyenek például a hormonális változások, a kialvatlanság fizikai, lelki és mentális hatásai, a kezdeti időszak bizonytalansága, valamit első gyermekes anyáknál a tapasztalatlansággal járó stressz és az „ügyetlenség” érzése. Ezek érthető módon feszültséget és szorongást generálnak, ha pedig mindehhez a szociális háló beszűkülése, a szexuális élet ellaposodása és a társtól való érzelmi eltávolodás is társul, az egyértelműen megágyaz a magányosság érzésének. Nem könnyít a helyzeten az az óriási, a nap 24 órájában fennálló felelősség sem, amellyel egy csecsemő ellátása jár.
„Az első gyermek születése rendkívüli szerepváltásokat idéz elő, megváltoznak a pár életkörülményei, gyökeresen átalakul az életmódjuk. Váratlanul éri őket, hogy a gyerek drasztikusan megváltoztatja a férj és a feleség között kialakult kapcsolatot, nagymértékben korlátozva azt az energiát és időt, amelyet addig egymás felé fordítottak” – hangsúlyozta Hajós Anett.
A szakember szerint az anyák érzelmi állapotán fokozottan ront az is, hogy a környezet gondtalanul mosolygó anyukákat szeretne látni, és gyakran észrevenni sem akarják, hogy a nő küzd; esetleg még meg is bélyegzik azt, aki az anyaság kevésbé rózsaszín oldaláról (is) beszél. A bűntudatkeltés szintén csak olaj a tűzre, amely akár addig is fokozódhat, hogy az anya már a párjával sem meri megosztani belső feszültségét, így akaratlanul is falat emel kettejük közé. Így alakulhat ki a magány érzése annak ellenére is, hogy az anya mellett folyton ott van a gyermeke – tehát fizikailag nincs egyedül –, és az apa is részt vesz a nevelésben.
Az anyaszerepet is meg kell tanulni
Van egy mondás, miszerint senki sem születik anyának, tehát mindenkinek a saját bőrén kell megtanulnia, megtapasztalnia, és a saját személyiségébe, életébe illesztenie ezt a felelősségteljes szerepet. Ezt azonban sokan hajlamosak elfelejteni, amikor szóba kerül, hogy egy anya esetleg nem boldog az adott helyzetében. Pedig teljesen természetesnek kezelhetnénk, hogy a gyermeket nevelő nők más szerepekben (például nőként, társként, barátként, diákként vagy munkaerőként) is kielégülésre vágynak, illetve hogy a baba-mama klubon, a játszótéren és bábszínházon túl is igényük lenne szociális ingerekre.
Amikor késik a kistestvér: derült égből másodlagos meddőség
Lilinél és Péternél az első gyerek érkezése után vált nehézkessé a családbővítés, problémájuk tényleges okát soha, sehol nem tudták kideríteni. Milyen küzdelmek után hozott sikert a donor petesejtes lombik, és miért lehet, hogy az anya jellegzetes családi jegyeit az anyai géneket elviekben nem hordozó második baba is mutatja?
Mérlegen a járvány: mi olvasható ki a magyar halálozási adatokból?
A koronavírus első másfél évében a magyar halálozási adatokra nagyobb hatása lehetett az elmaradt influenzajárványnak, mint az egészségügy terheltségének, a pandémia közvetett hatásai így eddig legalábbis összességében több életet menthettek meg, mint amennyit elvettek. A közúti balesetek száma lecsökkent, az öngyilkosságoké viszont nőtt, a születések számát azonban hosszabb távon valószínűleg nem befolyásolja majd a vírus terjedése.
Mikor jön már az unoka?
Mikor bővül már a család, érkezik-e már az unoka? Miért nem érkezik már az unoka? Kérdések, amelyeket előbb vagy utóbb, de szinte biztosan megkap minden pár. Illetve ehhez nem is kell pár, elég, ha valaki nő. De vajon jó ötlet ilyen kérdéseket feltenni? És hogyan kommunikálhatják a párok, ha terhes nekik az efféle nyomasztás?
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
„Ma »elég jó anyának« lenni, a szerepeivel és magas elvárásaival zsonglőrködő modern nőként nehezebb feladat, mint dédanyáinknak volt. Annak idején a szülés utáni komatál mellé forgatókönyv is társult: mit, meddig és hogyan kell tennie egy kismamának. Ma viszont a szakemberek, internetes portálok és chatpartnerek, rokonok, barátnők is ontják a jó tanácsokat, gyakran tovább bizonytalanítva az újdonsült anyát. De remélhetőleg előbb-utóbb ráébred, hogy neki kell megtalálnia a saját harmóniáját új szerepében” – emelte ki a tanácsadó szakpszichológus.
A megoldást leginkább az őszinte és nyílt kommunikációban, a bíráló és bántó vélemények kiszűrésében, valamint a rendszeres énidőben kell keresni. Ajánlott továbbá megjegyezni azt az általános igazságot is, miszerint minden ember más. Tehát attól, hogy valakinek az A-verzió tökéletesen megfelel, nem lesz rosszabb vagy kevesebb az, aki inkább kipróbálna egy B- vagy C-verziót is.
Magányosabbak az egyedülálló szülők?
Az anyasághoz kapcsolható elmagányosodásról beszélve nem szabad megfeledkezni az egyedülálló szülőkről sem. Magyarországon ugyanis a gyermekes háztartások csaknem negyedét az egyszülős családok teszik ki. Bár a gyermeküket egyedül nevelő szülők több tekintetben is nehezebb, hátrányosabb helyzetben vannak, az érintettek nem az anyagi vagy a logisztikai kihívásokat tartják a legégetőbb problémának, hanem a szociális elszigetelődést, más szóval a magányt – ez derült ki az Egyszülős Központ kutatásából, amelyről a KSH Népességtudományi Kutatóintézete (NKI) is beszámolt. Az intézet A gyermeküket egyedül nevelő nők és a magányosság című kiadványa közelebbről is megvizsgálta az egyedülálló anyák helyzetét, és arra jutott, hogy csaknem 18 százalékuk mindig vagy többnyire magányosnak érzi magát, míg 40,2 százalékuk időnként, további 21,1 százalékuk pedig ritkán, de azért érzi a magányt.
FORRÁS: MIKROCENZUS 2016, AZ NKI SZÁMÍTÁSA
Az egyszülős családokat fenntartó nők mindössze ötöde mondta azt, hogy egyáltalán nem magányos, míg a párkapcsolatban élő, gyermeket nevelő nőknek csaknem a fele (47,6 százaléka) nyilatkozott ugyanígy. Az eredményeket összesítő ismertetőben megjegyezték ugyanakkor, hogy egyénenként változhat az, hogy ki mit ért a magányosság alatt. „Jelentheti azt, hogy nincsen társuk, nincs kivel megbeszélniük a mindennapi dolgaikat; a támogatás hiányát, továbbá, hogy anyagi nehézségek esetén senkire nem számíthatnak; nem tartoznak közösségekbe; és akár azt is, hogy senki nem érti meg őket” – olvasható a kiadványban.
Az mindenesetre az összefoglaló készítőit is meglepte, hogy az egyedülálló szülők elmagányosodásának aránya nem a kisgyermekesek körében a legszámottevőbb, hanem a kamasz (15-18 éves) és a fiatal felnőtt (19-24 éves) korú gyerekeikkel együtt élők csoportjában. Ez feltételezhetően azzal magyarázható, hogy a tinédzserek egyre erősebb önállósodása és a szülőkről való leválása jelentősen felerősítheti az anyákban a társ hiányából adódó magányt és elhagyatottságot. Sokakat megijeszt továbbá a gyerekek „kirepülése” következtében hirtelen felszabaduló idő, energia és pénz mennyisége, így elsőre nem is feltétlenül tudnak mit kezdeni ezekkel.
FORRÁS: MIKROCENZUS 2016, AZ NKI SZÁMÍTÁSA
Nem kell(ene) szégyellni, ha szakemberre van szükség
A szakpszichológus arra is kitért, hogy ha az anyaság kezdeti, nehéz és megterhelő időszakán, és egy esetleges depressziós epizódon túl tud jutni a nő, akkor az első gyermek születését követő, már-már szükségszerű krízis nem feltétlenül veszi el a kedvét további gyermekek vállalásától, valamint a párkapcsolat sem kerül veszélybe. A mélypont utáni regenerálódáshoz és megerősödéshez azonban nem mindig elég az anyára nehezedő terhek enyhítése és a környezet megértő hozzáállása: szakember (pszichiáter, pszichológus) bevonására is szükség lehet.
Mindenképpen érdemes segítséget kérni, ha:
- a szülés utáni időszakban a nő úgy érzi, hogy az új szerephez való alkalmazkodás nem várt kihívások elé állították;
- az anya a születést követően hosszan levert, rosszkedvű, kétségbeesett, feszült, ingerlékeny, sírós, képtelen az örömre, és úgy érzi, hogy nem tudja ellátni a gyermeket;
- eluralkodik a nőn az önvád, a bűntudat és az elkeseredettség;
- a házastárs, családtag, barát vagy sorstárs támogató jelenléte nem szünteti meg a problémát.
Az elmagányosodás érzésének felülírásához akár néhány tanácsadáson való részvétel is elegendő. A szülés utáni depresszió kezeléséhez azonban akár hosszabb (egyéni vagy csoportos) pszichoterápiára is szükség lehet, indokolt esetben pedig gyógyszert is javasolhat a szakember.
Legjobban: