A megcsalás nem ok, hanem tünet
"Vannak kapcsolatok, amelyek egyértelműen változtatásra szorulnak, és vannak, amelyek láthatóan jól működnek, de a jót mindig lehet jobbá tenni. Ez ugyanolyan, mint például az autók esetében. Sokan csak akkor viszik szervizbe, ha már lötyög, kotyog, látványos hiba mutatkozik, aki azonban tudatos, az akkor is ellenőrizteti, ha semmi nem utal bajra" - magyarázza dr. Mihalec Gábor pár- és családterapeuta, aki szerint minden kapcsolatnak két változata van: az egyik az, amit jelenleg látunk belőle, a másik pedig a rejtett verzió, amivé egy kis odafigyeléssel válhatna.
Mint mondja, ezzel nem azt akarja sugallni, hogy akkor is menjünk párterápiára, ha semmilyen problémánk nincs, csak azt, hogy legyen egy tudatos, proaktív hozzáállásunk a kapcsolatunkhoz. Úgy gondolja, önmagától egy párkapcsolat automatikusan a szakítás felé sodródik. Vagy eljön egy olyan mélypont, ami szakításhoz vezet, vagy nem jutunk el a szétválásig, de csak azért, mert annyira elkötelezettek vagyunk, hogy boldogtalanságban is kibírjuk egymás mellett.
A legtöbben egyébként a negyvenes korosztályból keresik fel, igen változatos problémákkal. "Sokan úgy fogalmaznak, hogy eltűnt a szenvedély, és bár még mindig szeretik a másikat, már nem kívánják" - fejti ki, majd az "örök klasszikussal", a megcsalással folytatja a felsorolást. "Azt hiszik, az összes problémájuk attól a bizonyos harmadiktól eredeztethető, pedig ha a mélyére ásunk, kiderül, hogy a megcsalás nem ok, hanem tünet. A kapcsolat valami miatt sebezhetővé vált, ami azt eredményezte, hogy az egyik fél félrelépett. A párok nagyon gyakran beleesnek abba a hibába, hogy a megcsalt fél minden felelősséget a megcsaló nyakába helyez, pedig a kapcsolat megromlásában általában mindketten felelősek" - nyomatékosítja a párterapeuta, aki szerint szintén elterjedt probléma, hogy a párok rádöbbennek, valamiféle furcsa mintázat alakul ki a kapcsolatukban. Majdnem mindegy, hogy min vitatkoznak, mindig ugyanazt a "táncot" járják, és nem találnak megoldást - mintha csapdába estek volna.
Ide csak a bátrak és az erősek jutnak el
A beszélgetés közben egy személyes történetet is elmeséltem Mihalec Gábornak. Közel egy éve járok pszichológushoz, és többször előfordult, hogy amikor megemlítettem ezt valakinek, a következő reakció talált meg: miért nem tudod magad megoldani a problémáidat, miért kell ehhez szakember? Bár párterapeutánál még nem voltam, úgy sejtem, azok, akik ilyen típusú segítséget vesznek igénybe, szintén megkapják, megkaphatják ezt a kérdést, úgyhogy én is továbbpasszoltam a labdát interjúalanyomnak. Hogyan tud segíteni a párterapeuta azokon a problémákon, amiket a párok saját maguk nem tudtak megoldani?
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Mihalec Gábor a nyilvánvalóval kezdi: a szakembernek megvan az az előnye, hogy kívülről, érzelmi bevonódás nélkül látja a kapcsolatot. Rögtön észreveszi, ha van egy mintázat, amelyben anélkül osztották le a tánclépéseket a felek, hogy tudnának róla, és megérti, hogy mit miért mond az egyik, és miért reagál úgy rá a másik. "A párterapeuta képes megfogalmazni, tudatossá tenni a pár számára, hogy minek a fogságában élnek, és ha kiemeljük az asztal alól az ott burjánzó problémahalmazt, számukra is látható lesz, mi a baj, ennek köszönhetően pedig rájönnek bizonyos dolgokra. Ha ez tudatossá válik, akkor hatalmuk lesz a kapcsolatuk felett, és elkezdhetnek változtatni rajta. De amíg nem az, addig csak a tehetetlenséget érzik" - hangsúlyozza.
Bár kétségkívül hasznos a terápia, még mindig egyfajta stigma, ha egy párról kiderül, hogy szakemberhez fordult - pedig nem kellene annak lennie. Mihalec Gábor azt mondja, ez gondolkodásmód kérdése is: valamit át kell magunkban kapcsolni ahhoz, hogy a maga valóságában lássuk a dolgokat. "Ahogyan nem szégyen elmenni a háziorvoshoz, ha begyullad a torkunk, úgy amiatt sem kell rosszul éreznünk magunkat, ha a kapcsolatunkat szakértőhöz visszük. Ez nem arról szól, hogy én mint ember kudarcot vallottam. Sok pár szégyenkezve jön hozzám, azt mondják, mennyire kellemetlen, hogy itt kell lenniük, és milyen gyengének érzik magukat. Pedig azok a gyengék, akik el se jutnak odáig, hogy segítséget kérjenek. Ide a bátrak, az erősek jutnak el. Azok, akiknek annyira fontos a kapcsolatuk, hogy hajlandóak tenni is érte" - így a szakember, aki viccesen hozzáfűzte: ha valakinek van egy jó szobafestője, azt nagyon szívesen ajánlja másnak is, míg a párterapeutáról, legyen akármilyen profi, a legtöbben inkább hallgatnak. Egyszer szemtanúja volt például annak, hogy két baráti házaspár összetalálkozott a rendelőjében, akik borzasztó zavarba jöttek, hiszen egyik se tudta a másikról, hogy terápiára járnak.
Sok más tévhit kering még a párterápiáról. Népszerű hiedelem, hogy a párterapeuta anélkül fogja megmondani, mit és hogyan változtassunk meg a kapcsolatunkban, hogy alaposan megismerne minket. "Mi nem így dolgozunk, teljesen ráhangolódunk a pár működésére. Ezért nagyon megterhelő számunkra egy terápiás ülés, hiszen át kell vennünk a pár érzelmeit, azonosulnunk kell a fájdalmukkal, örömükkel" - meséli, majd arról is szót ejt, hogy a párterapeuták - ahogy ő fogalmaz - nem piszkálnak bele az emberek fejébe, nem a tudatukat, akaratukat megkerülve akarnak állítani rajtuk. "Nem manipulálunk, abban próbálunk segíteni, hogy ők találják meg a megoldást a problémájukra , nem a saját megoldásunkat erőltetjük rájuk. Arról is el kellene felejtkezni, hogy a párterapeuta részrehajló. Nem foglalunk állást, nem válunk titokhordozókká, a kettejük közös szövetségesei vagyunk."
A nők kérnek segítséget leginkább
Jellemzően inkább nők hívják, ő pedig meg is könnyebbül akkor, amikor a gyengébbik nem kér tőle segítséget. "A nők sokkal finomabban érzékelik a kapcsolat változásait, és még időben reagálnak. Ha ők hívnak, tudom, hogy van esély a kapcsolat helyreállítására" - világít rá Mihalec Gábor, aki szerint egy férfi csak a legritkább esetben keresne fel magától egy párterapeutát, és statisztikailag nehezebb dolga is van ilyenkor a szakembernek. "Amikor egy férfi hív, segítséget kér, már nagy a baj. Akkor általában a nő már döntött, ultimátumot adott, válással fenyegetőzött, és nagyon sok esetben bebizonyosodik, hogy vagy nagyon nehéz visszajönni erről a pontról, vagy egyáltalán nem lehetséges."
Mihalec Gábornál az ülések másfél órásak, és mint mondja, szeret megoldásközpontú, gyorsabb eljárásokkal dolgozni, ami azt jelenti, hogy egy pár 5-7, maximum 10 alkalommal jön el hozzá. Mindenekelőtt felméri a kapcsolat állapotát, megnézi, mik azok a dinamikák, amelyek mentén működik az együttlét. Ehhez egy tudományos tesztet (is) használ, amelyet a pároknak előre ki kell tölteniük - számára ez olyan, mint az orvosnak a röntgenfelvétel, az eredmények birtokában célzottan rá tud kérdezni bizonyos témákra, és megkezdődhet a terápia első szakasza: az asztal alatt burjánzó mintázat feltérképezése. "Ehhez hozzátartozik, hogy néha látnom kell őket akcióban, például veszekedés közben. Ilyenkor megvizsgáljuk, hogyan vitatkoznak, mi indítja el a folyamatot, mit csinál az egyik, hogyan válaszol rá a másik. Addig dolgozunk ezen, amíg teljesen kristálytisztává nem válik a probléma. Otthon ugyanígy figyelniük kell magukat, és az a tapasztalat, hogy már ettől is harmadára csökken a viták intenzitása és a gyakorisága."
A következő szakasz a megváltozott koreográfia, a tanultak átültetése a gyakorlatba. Eljátszanak helyzeteket, előhoznak egy konfliktust, és a szakember megnézi, a párok felismerik-e, ki hol hibázott a veszekedés során. Az érintettek általában itt jönnek rá, hogy van hatalmuk a kapcsolatuk felett - ha pedig ez a hatalom megszilárdul, és tudnak élni vele, akkor lezárul a terápiás folyamat. Ezt sokszor különféle rituálékkal pecsételik meg. "Bizonyos helyzetekben megkérem őket, hogy írjanak egy új házassági fogadalmat, és a jelenlétemben mondják el egymásnak. Olyan is volt már, hogy házasságnagykövetté avattam egy párt: olyan szépen végigcsinálták a terápiát, hogy arra kértem őket, nagykövetként 'fertőzzenek meg' másokat is a házasság vírusával" - emlékszik vissza nevetve.
Házi feladatokat kapnak
Amikor további módszerekről, technikákról kérdezem, amiket az ülések során használ, leszögezi: a párterapeuta nem úgy dolgozik, mint egy autószerelő, akinek van egy szerszámosládája, és minden csavarhoz megvan a hozzá illő kulcs. "Ez egy nagyon kreatív szakma, néha a pár jelenlétében fogalmazunk meg feladatokat, amelyek csak rájuk vonatkoznak, senki másra. Természetesen vannak standard eljárások, amelyeket a személyiségünk, az általunk gyakorolt terápiás irányzat függvényében alkalmazunk. Én például szeretek közel menni a párokhoz, akár fizikailag is. Ha azt látom, hogy az egyik nagyon el akar mondani valamit, de nem találja a szavakat, és csak a sértés jön belőle, akkor odaülök mellé, megszemélyesítem őt, és én beszélek helyette a párjával. Ez nagyon sok érzelemmel jár: van, amikor hangosan nevetünk, de olyan is előfordul, hogy együtt sírunk."
Otthoni feladatokat, vagy, ahogy ő nevezi, házi feladatokat is ad a pároknak. Megkéri őket például, hogy kezdjenek el naplót vezetni, és mindennap írjanak fel legalább egy dolgot, amit szeretnek a kapcsolatukban, és nem akarják, hogy megváltozzon. "A házi feladatnak egyrészt az a lényege, hogy a párok 'hazavigyék' a terapeutát, és ott legyen a hatás akkor is, ha nem találkozunk egymással. Másrészt arra ösztönzi a párt, hogy otthon is dolgozzanak a kapcsolaton, és ne attól a másfél órától várják a csodát, amit a rendelőmben töltenek. Meglepő egyébként, mennyien hajlamosak arra várni, hogy majd a terapeuta megoldja a problémákat. Pedig a párterapeuta csak katalizátor, útjelző, a saját kapcsolatuk működtetéséért nekik kell felelősséget vállalni" - húzza alá Mihalec Gábor.
Az otthoni "munkán" és a tudatosságon kívül szerinte azon is múlik a terápia sikere, hogy elköteleződünk a társunk mellett, és például akkor is megöleljük, ha legszívesebben rávágnánk az ajtót. Az ilyen helyzetekben meg kell állni, és végig kell gondolni, mi az, ami jólesne, és mi az, ami helyes. "A tudatosság előnyt élvez az érzelmekkel szemben, és igen, lehet ennyire tudatvezérelten működtetni egy szerelmi kapcsolatot. Az a tapasztalatom, hogy ha hozunk egy döntést, ami mellett kitartunk, az érzelmek általában újraszerveződnek, és a párok visszatalálnak egymáshoz" - érvel a szakember, aki azonban figyelmeztet: minden igyekezetünk ellenére a terápiás folyamat során eljöhet a pillanat, amikor úgy érezzük, most sokkal rosszabb a helyzetünk, mint volt, és azt kívánjuk, bárcsak ne vágtunk volna bele. Ez egy átmeneti szakasz, a régit még nem engedtük el, az új pedig még nem szilárdult meg. Mihalec Gábor mindig előre felkészíti erre a párokat, hogy tudják, ez teljesen normális, és nem szabad feladni.
A gyerek a szülő nyomdokaiba lép?
Bár a párterápián két ember vesz részt, felmerült bennem, mi a helyzet akkor, ha a kapcsolatban gyerek is van. A szakember azt tapasztalja, ez egyre kevésbé szempont az érintetteknek. "Nagyon sokan kimondják, hogy a gyerek miatt nem fogják egyben tartani a kapcsolatukat. Ha csak ez az egyetlen érv szól a maradás mellett, akkor valóban nagy a baj, de azt látom, sokak számára ez inkább csak kifogás, eszköz önmaguk megnyugtatására, hogy szabadon kiléphessenek - még akkor is, ha egyébként lenne esélyük visszatalálni egymáshoz, csak küzdeniük kellene egy kicsit."
Annak a gyereknek, akinek a szülei elválnak, körülbelül 3-5-ször nagyobb esélye lesz arra, hogy felnőttkorában hasonlóan végződjön a házassága. "Mindannyian a szüleinktől látott mintázatot követjük. Amit a szüleink akkor tettek, amikor a legfogékonyabbak voltunk a kapcsolati mintázataikra, az tudattalanul is megmarad bennünk. Ha felnőttként konfliktussal, krízishelyzettel találjuk szemben magunkat, bekapcsol a robotpilóta, és elkezdjük automatikusan azt tenni, amit egykor a szüleinktől láttunk. Ezt néha tetten is érjük, nem magunkban, hanem a másikban, és ilyenkor jön az a vád, hogy most pont úgy beszélsz, mint az anyád, úgy viselkedsz, mint az apád."
Amikor már nem lehet segíteni
Természetesen a párterapeuták sem mindenhatók, és azt Mihalec Gábor is bevallja, előfordul, hogy nem tud segíteni. "Amikor hetekig úgy mennek el egymás mellett, hogy nem szólnak a másikhoz, amikor közömbösek egymás iránt, vagy mindkét félnek kialakult a saját élete a másik nélkül, amikor a B változat már fontosabb, mint az A, amiben egyébként benne él, vagy amikor megjelenik a bántalmazás - akkor, bár nem törvényszerű, hogy ezekből a helyzetekből ne legyen visszaút, a kapcsolat jó eséllyel a végórái felé közeledik."
A bántalmazásra külön is kitérünk, hitetlenkedve kérdezem: még akkor sem mondhatjuk ki végérvényesen, hogy nem lehet segíteni a kapcsolaton? A szakember szerint ez egy nagyon vékony jég, nem minden helyzet egyforma, és nagy különbség van bántalmazás és bántalmazás között, nemcsak eszközökben, hanem hozzáállásban is.
A szakirodalom beszél szituatív és karakteres bántalmazásról. A karakteres esetében mindig ugyanaz a bántalmazó és a bántalmazott, a bántalmazás pedig az adott személy jellemének a része. A kapcsolat ciklikusan működik: a bántalmazó bántalmaz, nem érez megbánást, aztán mégis van egy közeledés, "nem úgy gondoltam, adj egy puszit", amit egy látszólagos nyugalmi időszak követ, majd ismét történik valami, ami miatt minden elölről kezdődik. A szituatívnál a bántalmazás mély megbánással, szégyenérzettel párosul, sokszor a szerepek is felcserélődhetnek, és nem lehet kiszámítani, mi mikor történik, nincs ciklikusság.
Ez is érdekelhet
A szakember szerint a szituatív bántalmazásnál párterápiával szép eredményeket lehet elérni, és vannak is ezzel jó tapasztalatai, de mindig a bántalmazott fél biztonsága a legfontosabb. Ha azt látják, hogy súlyos veszélybe kerül otthon amiatt, hogy megnyílik egy szakember előtt, akkor nem szabad párterápiába belemenni. Tovább kell utalni őket erre szakosodott intézmények felé, ahol további segítséget kaphatnak.
