Magyarországon évente közel 80 gyermek-öngyilkosság történik, a kísérletek száma ennek többszöröse. Az életből kiábrándult gyermekek megfelelő kezelésével mindez megelőzhető lenne.
"Ha körbenézünk az ismerősök családjában, már mindannyian láttunk problémás gyermeket, aki egyik napról a másikra megváltozik, és folyamatos rosszalkodással, vagy éppen visszavonulásával hívja föl magára a figyelmet. E mögött legtöbbször valamilyen akut esemény áll, például a szülők válása, új osztályba kerülés, esetleg baleseti trauma. A gyermek szokásostól eltérő, furcsa viselkedése egyfajta segélykiáltás. Ennél a pontnál a legtöbb esetben szakember segítségét kéri a szülő. A lelki sérült gyermek pszichológushoz vagy pszichiáterhez kerül, és megkezdődik a közös munka a gyermeket körülvevő közvetlen környezet (szülők, pedagógusok) bevonásával, ami a diagnózis felállítása után a terápiás beavatkozásokkal és a rehabilitációval folytatódik. Ugyanis a lélek gyógyítása nem megy egyik napról a másikra, hiszen a legtöbb pszichés tünet gondos utókezelést kíván" - mondta Dr. Szolnoki Nikolett gyermekpszichiáter szakorvos.
A kórkép felállítása igazi csapatmunka: a szakemberek figyelembe veszik a team többi tagjának tapasztalatait, ezáltal segítik egymás munkáját a gyermek állapotjavítása érdekében. Leggyakrabban szakorvos, gyógytornász, szakápolók, szakasszisztensek, pedagógus, logopédus, pszichológus, ergoterapeauta (gyógyfoglalkoztató), fizioterapeuta, szociális munkás, gondozók, önkéntes segítők dolgoznak együtt. Céljuk, hogy gyermekpszichiátriai utókezeléssel a gyermek vagy fiatal mihamarabb vissza tudjon kapcsolódni eddigi életébe, folytathassa útját a családban, tanulmányi előmenetelét az iskolában, lelki és társadalmi fejlődését saját közösségében.
"Miután a gyermekpszichiátriai rehabilitációs ágyaknak nincsen külön szakmai kódja - és jelenleg a csecsemő- és gyermekgyógyászati rehabilitáció részeként tartják nyilván - így azt sem tudjuk megmondani, hogy évente hány gyermeket látnak el a területen. Bár a gyermekpszichiátriai rehabilitáció legtöbbször nem kórházi ágyhoz kötött tevékenységet jelent, mégis úgy állunk, hogy jóval több a beteg, mint az ellátásukhoz szükséges kapacitás, azaz hiányoznak a kidolgozott, célzott programok, az elegendő számú és minőségű szakember, valamint azok összehangolt munkája" - tette hozzá Dr. Szolnoki Nikolett.
"A helyzet javítását az egységes, de nem egyetemes koncepció kidolgozásában látjuk. Ennek lényege, hogy a rehabilitációs ellátást az életkor és a kórkép figyelembevételével kell meghatározni, hiszen minden gyermek lelki problémája más és más, így számukra a legalkalmasabb terápiás formát és helyet kell megtalálni. Az utógondozást később majd minden esetben a külső erőforrásokra (a családtagokra, háziorvosra, szociális és oktatási intézményekre) támaszkodva és együttműködve kell megvalósítani" - osztotta meg tapasztalatait Dr. Szolnoki Nikolett.