A patchwork-család
A szakirodalomban egy szellemes hasonlattal patchwork-családnak nevezik azt a családformát, amely nemcsak az apából, anyából és közös gyermekeikből áll, hanem különböző családrészek "összeolvadásából" jött létre, például úgy, hogy valamelyik szülő, vagy akár mind a kettő hozta magával a kapcsolatba a korábbi házasságából született gyermekét. A patchwork szó ugyanis "foltvarrást" jelent, azt a művészi technikát, amellyel (hasonlóan a mozaikkészítéshez) többféle színű és mintájú textilanyagból varrnak össze egy új, harmonikus összhatású művet. Szerencsés esetben a "mozaik-család" összetartozó egységgé válik, úgy, hogy közben az egyes részei (a patchwork takaró foltjaihoz hasonlóan) megőrzik eredeti jellegzetességüket is - például az újraházasodó szülővel együtt élő gyermek zavartalanul tovább ápolja a másik vér szerinti szülőjével, nagyszüleivel való kapcsolatát is. A patchwork-család nem ritka jelenség, hiszen ma nagyjából a házasságok fele válással végződik, és az újraházasodásokkal igen gyakran jön létre ilyen kapcsolatrendszer, amelyben a "magcsaládon" (apa - anya - gyerekeik) kívül szerepe van a korábbi házastársnak, annak szüleinek, új élettársának, esetleg azzal közös gyerekeiknek, mint rokonoknak, féltestvéreknek is - ismertette a téma hazai szakértője, dr. Fischer Eszter pszichológus.
Család sokféle lehet
Gyakran megfigyelhető, hogy a mozaik-családban élők szinte görcsösen igyekeznek úgy élni, mint az úgymond "normális" családok, és tagadják, hogy bármi különbség lenne, mintha a "nem szokványos család" minősítés sértés vagy lebecsülés volna. Tény, hogy a hagyományok, az együttélés, a gyermeknevelés szokásrendszere mind az egyszerű, magcsaládokra vannak kitalálva, igazítva - a mozaikcsaládok szereplői kénytelenek saját maguk megkeresni a számukra megfelelő, optimális megoldásokat, kialakítani saját szokásrendszerüket, hagyományaikat. Ez azonban csak akkor sikerülhet, ha a szereplők érzelmi életét nem terheli már az elvált szülők közötti harc, ha sikerült megőrizni a korábbi kapcsolatból a rokoni, baráti érzéseket, a közös gyermek iránti felelősségérzetet. Legalább ilyen fontos, hogy a felek ne ragaszkodjanak ahhoz az illúzióhoz, hogy "ugyanolyan család vagyunk, mint a többi" - mert ez egyszerűen nem igaz. Fel kell vállalni azt, hogy a széttört és új viszonyrendszerbe került családok élete, szeretetteljes kapcsolattartása
nem illeszthető be a hagyományos keretekbe, hanem újfajta eszközökre, formákra, nagy empátiára, jóindulatra és sok-sok tapintatra van szükség. Ha sikerül, akkor a gyermek nem vesztese lesz a helyzetnek, hanem annak előnyeit is élvezheti: gazdagabb, tartalmasabb lesz az élete, nagyobb a társasági rutinja, többféle hatás éri, egyszerűen többen szeretik.
A karácsony jelzi a család állapotát
Bár sokan nem szívesen vallják ezt be, de az ünnepek szinte minden család életében próbatételt jelentenek. A több napig tartó együttlét, összezártság a meglévő feszültségeket kiélezi, sőt új konfliktusokat teremt. Fokozottan igaz ez a karácsonyra, amelyhez minden másnál több elvárás, kényszer tapad: a "szeretet ünnepén" mindennek szépnek, jónak, harmonikusnak kell lennie, akkor is, ha ez az év többi részében egyáltalán nincsen így. Ezért aztán a karácsony egyfajta indikátorként jelzi a család állapotát, rávilágít a problémákra, a tisztázatlan helyzetekre, az elhallgatott, elkent felfogásbeli, életviteli különbségekre. A leghagyományosabb, legépebb családokban élők között is akadnak számosan, akik szorongva készülnek a karácsonyra. Sokaknak évente visszatérő stresszt jelent, hogy minden rendben lesz-e, sikerül-e emlékké váló élményt adni a gyerekeknek, vonzó családi légkört a felnőtteknek, megúszható-e a szokatlanul hosszú együttlét veszekedés nélkül, nem fogja-e mellőzöttnek érezni magát valamelyik nagyszülő, megtalálja-e a megfelelő ajándékot mindenkinek, ízleni fog-e a főztje, nem fog-e valaki túl sokat inni az összejövetelek valamelyikén és még hosszan lehetne sorolni az ilyenkor felmerülő aggodalmakat. Ha egy átlagos családban ennyi bonyodalmat okoz az ünnep, érthető, hogy a mozaikcsaládok életében megsokszorozódva jelentkeznek ezek a gondok.
Kiskarácsony, nagykarácsony...
Vegyük például azt a nem is ritka helyzetet, hogy két olyan ember kötött házasságot, akiknek korábbi házasságából vagy kapcsolatából már született gyermeke, és lett közös gyermekük is. Általában Magyarországon a gyerekek a válás után az anyánál maradnak, így ez esetben az anya gyereke és a mostani közös gyermek nevelődik féltestvérként ebben a családban, de természetes, hogy az apa is tartja a kapcsolatot az elvált feleségénél élő gyermekével, sőt magától értetődően mind a hat(!) nagyszülő is számon tartja az unokáit, valószínűleg ők is részt kérnek az ünnepből, legalább egy látogatás, ajándékátadás erejéig. Ha mindenkinek külön-külön meg akarnak felelni, hogy senki se bántódjon meg, bizony, a szülők számára az ünnep rengeteg szervezést, fejtörést igényel, nagyon fárasztó, stresszes időszak, és arra sincs garancia, hogy legalább jól érzik benne magukat az érintettek. Általában vagy az apa "fut végig" az ünnepen, itt ebéden, amott vacsorán vesz részt, elő- és utó-gyertyagyújtást, kis- és nagykarácsonyt, ajándékosztást tartva, vagy az új anya "vág jó képet" a férje első feleségéhez és gyermekéhez, esetleg többéves beosztást készítenek, hol, mikor tölti a legnagyobb ünnepeket a gyermek... A végsőkig elmérgesedett viszonyok szülik azokat az egyértelműen rossz megoldásokat, amikor az apa "el van tiltva" első gyermekétől, vagy csak lopva, az utcán adhatja át az ajándékait.
Receptet adni nem lehet, a kényes helyzetre egyedileg, a hagyományos, idillikus elvárásokat, hazugságokat félretéve kell megoldást találni. Mindez a lehető legnagyobb kompromisszumkészséget, viselkedéskultúrát, a gyermek és egymás javát valóban szem előtt tartó empátiát igényli a szereplőktől - figyelmeztetett a pszichológus.
Lazábban, szeretettel
Nagy baj, ha az ünnepi alkalmat bármelyik fél arra akarja használni, hogy zsarolja, büntesse, vagy akár saját elképzelése szerint alakítsa a másikat. Tetszik, nem tetszik, egy szülőpár akár elválik, akár együtt marad, a közös gyermekük mindig összeköti majd őket, legalábbis rokonságban maradnak. Ha sikerül a válás okozta érzelmi töréseken túllépni, és egymásra egyfajta barátsággal gondolni, az jó alap lehet a tisztességes, a gyermek jóllétét elősegítő kapcsolattartásra - nemcsak karácsonykor, hanem egész éven át. A konkrét megoldásokhoz Fischer Eszter széles körű kreativitást ajánl. Van, akinél az vált be, hogy karácsony délutánján a volt házastársak, gyermekeik és az új családjaik baráti társaságként összejönnek, együtt játszanak, társasoznak, majd ki-ki hazamegy, és a szűkebb családjával ünnepel tovább. Más úgy oldotta meg a helyzetet, hogy már 23-án felállítja a fát, átadja a gyermekeinek az ajándékot, így van idő kellemes, oldott légkörben, szőnyegen hasalva mindent ki is próbálni velük, akár vele, akár a másik szülővel élnek is. Szokatlan megoldás, de tagadhatatlan, hogy így maga az ünnep már sokkal kisebb feszültséggel kezdődik és több idő jut a tágabb családdal való együttlétre is. Megint másutt a különélő szülő egy kettesben töltött alkalommal, kirándulással, síeléssel stb. igyekszik gyermekének extra örömet szerezni. A külsőségeken, a szokásokon bátran túl lehet lépni: nem dől össze a világ, ha például valaki nem fehér abroszos vacsorára hívja a kisgyermekkel érkező vendégeit, még akkor sem, ha a gyerek nem a legszebb, legdrágább ruhájában megy látogatóba, és adott esetben egy laza, kellemes, társasjátékkal vagy szánkózással töltött délután többet érhet egy feszengéssel teli, csillagszórós-csengettyűs "szeressük egymást gyerekek" karácsonyestnél.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Bármit találjanak is ki, tudni kell, hogy a hagyományokhoz való merev ragaszkodás, a sokfajta kényszer, elvárás, a más családokkal való összehasonlítgatás, az ajándékok értékének kicsinyes méricskélése, a feszültségek, a korábbi sérelmek ápolgatása, a felek közti tisztázatlan viszony mindenképpen gátja a jóízű, pihentető, léleképítő, kapcsolaterősítő ünneplésnek.
Ez is érdekelhet
