"Az empátia arra vonatkozó képesség, hogy érzelmileg és kognitívan összhangba kerülhessünk egy másokkal, illetve hogy az ő szemszögükből érzékeljük a világot, osztozva az emocionális élményeikben" - fogalmaz a The Conversation oldalán megjelent közös cikkében Trudy Meehan és Jolanta Burke, a dublini Royal College of Surgeons in Ireland (RCSI) két klinikai szakpszichológus kutatója. Mint írják, az empátia kulcsfontosságú ahhoz, hogy kapcsolatokat alakíthassunk ki és tarthassunk fenn másokkal, hiszen segít, hogy mélyebb szinten is kapcsolódjunk másokhoz. Emellett összefüggésbe hozható az egészségesebb önbecsüléssel és életcélokkal is.
Az empátiának két nagyobb típusát különböztethetjük meg: a kognitív és az érzelmi, avagy emocionális empátiát. Utóbbi a mások érzelmeiben való osztozást foglalja magában, akár olyan mértékben is, hogy ha azt látjuk, hogy valaki fájdalmat vagy stresszt él át, akkor magunk is fájdalmat és stresszt tapasztalunk. Éppen ez történik a mostani időszakban is sokakkal, akiket felzaklatnak az ukrajnai helyzetről szóló hírek .
Az érzelmi empátia azonban nem csupán a negatív érzelmekre terjed ki. Az empatikus emberek éppúgy rengeteg pozitivitást kapnak abból, ha mások örömével, boldogságával, izgatottságával szembesülnek, ahogy például a zenéből és egyéb mindennapi örömforrásokból is többet nyerhetnek. Csakhogy amíg az érzelmek ilyesfajta ragályszerű terjedése pozitív helyzetekben nagyon kellemes és hasznos, addig a túlzott empátia rendkívül felkavaró lehet, sőt, akár a mentális egészségünkre is rányomhatja a bélyegét, ha mások szenvedését látjuk. A másokkal szembeni túlzott empátia, különösen akkor, ha mások érzelmeit hajlamosak vagyunk a sajátjaink fölé helyezni a fontossági sorrendben, szorongáshoz és depresszióhoz vezethet.
Testi tünetekben ütközhet ki a túlzott empátia
Az empátia másik nagy típusa, a kognitív empátia azt írja le, ahogy mások szemén keresztül is képesek vagyunk látni a világot, belehelyezve magunkat az ő szemszögükbe, miközben nem szükségszerű, hogy az ehhez kapcsolódó érzelmeiket is átéljük. Az ukrajnai híreket látva kognitív szinten is megérthetjük, miért érzik magukat az ottani emberek kétségbeesettnek, stresszesnek és dühösnek. Ez a folyamat aztán elvezethet az érzelmi empátiához, mi több, akár szomatikus empátiához is, amikor az empátiának fiziológiai hatásait is érezzük már magunkon.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Az empátia testre gyakorolt hatásai jól ismertek ugyanis a tudomány előtt. A gyermekükkel szemben rendszerint magas fokú empátiát érző szülőknél például sok esetben enyhe krónikus gyulladás alakul ki, emiatt pedig az immunrendszerünk működése is gyengülhet. Hasonlóképpen befolyással lehet ránk az empátia úgy pszichológiai, mint fiziológiai téren, amikor a háborús tudósításokat követjük. Bizonyos körülmények között pedig ennek eredménye lehet az úgynevezett együttérzési kimerültség is.
Empátia és együttérzés: mi a különbség?
Valójában az együttérzési kimerültség nem más, mint a túlzott empátia nyomán fellépő kiégés. Közelmúltbeli kutatásokból pedig arra is fény derült, hogy a jelenség elnevezése közel sem fedi a valóságot, mert egyáltalán nem az együttérzésben fáradunk ki. Hova tovább, az együttérzés egyfajta ellenszer a stresszre, amelyet a mások szenvedése kapcsán érzett empátia nyomán élünk meg. Meehan és Burke szerint a cél az lenne ilyen helyzetekben, hogy legyünk kevésbé empatikusak, de együttérzőbbek.
"Az empátia és az együttérzés két különböző folyamat az agyban" - mutattak rá a szakértők. A mások fájdalma nyomán érzett empátia olyan agyterületeket aktivál, amelyek a negatív érzelmekkel állnak kapcsolatban. Mivel pedig magunk is megéljük mások fájdalmát, könnyen elmosódhatnak a határok saját énünk és mások között, hacsak nem elég erősek az önkontrollt biztosító készségeink. Mások érzelmei fertőzésszerűen ragadhatnak át, végül pedig azon kaphatjuk magunkat, hogy a stressz csapdájába esve nagyon nehezen találunk megnyugvást. Ilyenkor aztán igyekszünk elidegeníteni magunkat a helyzettől, érzéketlenné válni, elfordítani a fejünket a problémáktól.
Ezzel szemben az együttérzés inkább olyan agyterületek fokozott aktivitásával hozható kapcsolatba, amelyek a pozitív érzelmekért és a cselekvésért felelnek. Tulajdonképpen az együttérzést definiálhatjuk cselekvéssel kiegészített empátiaként is, amikor tényleges lépéseket teszünk mások fájdalmának csillapítása érdekében. Éppen ez a cselekvés segít abban, hogy elkülönítsük saját érzelmeinket másokétól, ezáltal különálló individuumként tekintve önmagunkra az adott helyzetben. "Nem szükséges éreznünk a fájdalmat, amelynek szemtanúi vagyunk. Ehelyett ugyanis érzelemként ott van számunkra a segíteni akarás. Összességében tehát egy jutalmazó, pozitív élményt tapasztalunk, amikor együttérzőek vagyunk másokkal szemben" - magyarázza Meehan és Burke.
A két szakember szerint létezik néhány hasznos módszer ahhoz, hogy a híreket nézve együttérzést gyakorolhassunk túlzott empátia helyett.
Szeretetteljes meditáció
Amikor a negatív hírek túlnőnek rajtunk, érdemes lehet az úgynevezett szerető-kedves meditáció eszközéhez nyúlnunk. A meditációs technika lényege röviden, hogy ellazulva magunk köré képzeljük előbb egy, majd több szerettünket, akik egyszerű, őszinte jókívánságokkal fejezik ki az irántunk érzett szeretetüket, majd a szerepeket megfordítva magunk is szeretetteljes üzenetekkel kívánunk nekik egy boldog, szép életet. Következő lépésben kevésbé közeli ismerősökkel is hasonló képzeletbeli szeretetkinyilvánítást folytatunk, majd végül ugyanezt megtesszük a tudatunkat kitágítva az egész emberiséggel.
Napi 15 perc meditációval rendszeresen gyakorolhatjuk az együttérzést, egyfajta lökhárítót kialakítva a negatív érzelmekkel szemben. Így szükség esetén jobban tudunk majd arra összpontosítani, hogy segíthetnénk másoknak, ahelyett, hogy a stresszes érzelmek uralkodnának el rajtunk. A szerető-kedves meditáció nem csökkenti a negatív érzelmeket. Fokozza ugyanakkor az olyan agyterületek aktivációját, amelyek pozitív érzelmekkel, például a szeretettel, reménnyel, kapcsolódással és jutalmazással állnak szoros kapcsolatban.
Érezzünk együtt önmagunkkal
Megeshet, hogy önmagunkat ostorozzuk, amiért nem tudunk segíteni másokon, esetleg bűntudatot érzünk, amiért gondtalan az életünk, miközben mások szenvednek. Meehan és Burke szerint ilyen helyzetekben érdemes megpróbálni önmagunkkal szemben is kedvesnek lennünk. Emlékeztessük magunkat arra, hogy bár saját szenvedéseink mindig egyediek számunkra, eközben azonban egyáltalán nem tekinthetők ritkaságnak. Az emberiségben közös, hogy valamilyen módon mindenki átél szenvedést. Így tehát miközben nyilvánvalóan odafigyelünk a saját gondjainkra, azért igyekezzünk nem túlzottan azonosulni azokkal. Ez a fajta önegyüttérzés segít csökkenteni az empatikus kiégés nyomán érzett stresszt, erősítve mentális jóllétünket.
Lépjünk a tettek mezejére
Az empatikus stressz olyan negatív érzelmeket generál, amelyek miatt egyszersmind visszahúzódóbbá is válunk. Ezzel szemben az együttérzés a mások iránti szeretet pozitív érzelmét adja, ezzel cselekvésre sarkall. Magyarán az együttérzés elősegíti, hogy bátrabban, nyitottabban keressük mások társaságát. Éppen ezért a legjobb, amit az empatikus stressz megelőzése érdekében tehetünk, ha mihamarabb bevonjuk magunkat az adott probléma kezelésébe: adakozzunk, önkénteskedjünk, kezdjünk szervezkedése a saját környezetünkben.
Legyünk mértékletesek a hírekkel
Ez is érdekelhet
Az angol nyelvben a doomscrolling (szabad fordításban: végítélet-görgetés) kifejezés honosodott meg arra a jelenségre, amikor szinte képtelenek vagyunk leállni az aggasztó és negatív hírek folyamatos görgetésével és olvasásával a közösségi médiában és a híroldalakon, főként okostelefont használva. Bár a tájékozódás iránti vágy teljesen érthető krízishelyzetek idején, a doomscrolling már közel sem hasznos. A koronavírus-pandémia kirobbanása után folytatott kutatások egyértelműen megmutatták, hogy nagyon tudatosan kell hozzáállnunk a hírfogyasztásunkhoz annak érdekében, hogy elkerülhessük a stresszt és a negatív érzelmeket. Nem életszerű, hogy teljesen kizárjuk az életünkből a híreket, de a hírfogyasztásunk korlátozása rendkívül előnyös hatással lehet lelki egészségünkre. Emellett keressük a médiában azokat a történeteket is, amelyek kedves cselekedetek üzenetét hordozzák, így javítva hangulatunkat.
