Egy amerikai pszichológiai kísérletben Vivian Zayas, a Cornell Egyetem professzora kimutatta: az első benyomás rendkívül sokat számít abban, hogy hogyan ítélünk meg egy általunk addig soha nem látott embert. Sőt, ezek az első benyomások tartós hatást gyakorolnak ránk, ami később is meghatározza a hozzáállásunkat az adott személyhez. Ennek Zayas szerint - aki a Social Psychological and Personality Science című szaklapban tette közzé eredményeit - evolúciós okai vannak: veszélyelhárító funkcióval bír e tulajdonságunk. Felmérhetjük: az ismeretlen árthat-e nekünk, vagy egyszerűen csak "nem illik" hozzánk.
A mostani kísérlet azért is fontos, mert így a (potenciális) párkapcsolatok kezdetén is tudatosabban állhatunk a frissen megismert partnerünkhöz. Egészen pontosan: azt kell tudatosítanunk magunkban, hogy nem vagyunk képesek függetleníteni magunkat az első benyomástól!
Ezért érdemes figyelnünk a non-verbális kommunikációnkra, méghozzá jóval a megismerkedés pillanatai után is. Ez ugyanis ördögi körhöz vezet: ha mi nem állunk pozitívan a másikhoz, akkor ő sem valószínű, hogy pozitív visszajelzéseket ad nekünk - ez a kutatás végső konklúziója: éljük meg tudatosabban "ösztönös" viselkedésünket.
Az első pillantásra való ítélés ugyanis szinte ösztönös: az ember társas lény, sok információt gyűjt össze társairól, és a sok információ gyakran tényleg hasznosnak bizonyul. Máskor viszont megtéveszthet minket, és értékes kapcsolatoktól foszthat meg minket: nemcsak párkeresésről van szó, hanem például munkahelyi felvételi beszélgetésekről is. (Amikor - tegyük hozzá - többnyire nem is azzal beszélünk először, aki valóban a főnökünk, munkatársunk lesz, így nem is releváns a későbbi munkánk szempontjából, hogy egy HR-szakemberről vagy egy fejvadászról milyenek az első, szubjektív benyomásaink.)
A mostani kutatás lényege az, hogy egészen tartós hatást és mély benyomást gyakorolhat ránk néhány kezdeti pillanat. És nagyon komoly nehézségekbe kerülhet, hogy megváltoztassuk "zsigeri" véleményünket a másikról.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
De mi is történt a kísérletben? A Health.com szerint, amelynek cikkét átvette a Time.com is, a kutatók 55 kísérleti alanyt kértek arra, hogy ítélkezzenek négy olyan nőről, akit addig még sosem láttak. A négy nőről csak képeket mutattak a kísérletben résztvevőknek, és azt kérdezték tőlük: barátkoznának-e a képeken látható személyekkel?
A négy nőről csak arcképet láthattak a kísérleti alanyok. Minden nőről két fotót mutattak: az egyiken mosolygott, a másikon semleges arckifejezést öltött.
Körülbelül egy-hat hónap múlva a résztvevőket újra felkeresték Zayasék. Egy másik, látszólag teljesen más kísérletben való részvételre kérték fel őket. A korábbi kísérletben látott (és első pillantásra megítélt) nők egyikével kellett találkozniuk. Csak négy kísérleti alany jött rá, hogy az egyik olyan nőről van szó, akit már látott, ezt a négy kísérleti alanyt végül kiszűrték a vizsgálat eredményeiből. (Hiszen a kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy "tudat alatt" mennyire befolyásolja a kísérletben résztvevőket az "öntudatlan" előítélet.)
Végül is minden kísérleti alany 20 percet töltött a fotón látott nővel, ez idő alatt játszottak, és arra instruálták őket, hogy igyekezzenek minél jobban megismerni egymást.
Hozzátartozik a kísérlethez, hogy a négy, képen szereplő nő sem tudta, hogy fényképüket korábban miként ítélték meg a kísérleti alanyok, azaz a négy nő viselkedését sem befolyásolta az a tudat, hogy hogyan vélekedett róla korábban egy-egy - újonnan megismert - játszó-beszélgető partnere.
A találkozás, közös játék és beszélgetés után a kísérleti alanyokat megkérdezték, milyennek találták a frissen megismert nőt. (Pontosabban azt, akit korábban már láttak fényképeken.) A válaszok "erősen egybeestek" a korábbi, fényképek alapján tett megállapításokkal. Zayas szerint azok, akik korábban is pozitívan álltak a nőkhöz, a játék és beszélgetés után is inkább előnyös tulajdonságokkal jellemezték az adott személyt.
Akik pedig negatívan álltak hozzá korábban, azok később is negatívan viszonyultak a képen látott és immár személyesen is megismert nőhöz.
Ugyanakkor Zayas elmondta, néhány esetben változtattak a véleményükön a kísérleti alanyok - de a többség nem!
Zayasék azt is kimutatták, hogy az előítéletek végső soron önmagukat beteljesítő jóslattá válhatnak, hiszen aki negatívan ítél meg valakit, annak a non-verbális kommunikációja negatívabb az éppen megismert személy felé. A (képen mutatott) nő pedig ezekre a negatív jelekre önkéntelenül is reagált (szinten nem pozitív megerősítést sugallva), ezáltal ördögi kör alakult ki, a negatív hozzáállás így "teljesítette be önmagát".
Mindez a párkapcsolatok létesítésére is hatással van: akiről pozitív az első benyomásunk, azt igyekszünk jó tulajdonságokkal felruházni, így könnyebben látjuk meg benne a stabil partnert (házasság esetén), és persze szociálisan kompetensebbnek, rátermettebbnek is tartjuk őt.
Ugyanakkor a kísérletnek nyilvánvalóan voltak korlátai is. Zayas elismerte, hogy viszonylag rövid időt töltöttek egymással ténylegesen a résztvevők és a képen látott nők. A hosszabb, meghittebb interakciók akár más eredményt is szolgáltathattak volna. Ugyanakkor Zayas felhívta a figyelmet: egy állásinterjúnál például gyakran tényleg csak néhány percre, illetve rövid időre találkoznak az érintett felek egymással.
Ez is érdekelhet
Zayas szerint mostani kutatásuk legfőbb haszna az lehet, ha az emberek rájönnek, megtörhető az előítéletes negatív ciklus: az ördögi kört megszakíthatják például azzal, hogy többet mosolyognak beszélgetőpartnerükre, jobban bevonódnak a beszélgetésbe, és ekkor a másik is pozitívabb visszajelzéseket fog adni.
