„Csak azt szeretném, hogy megbecsüljön. Túl sokat kérek?”
Kedvesség alatt általában olyan gesztusokat értünk, amiket másokért teszünk meg, őszinte jószándékkal, és nincsenek vele egyéb céljaink, nem nyerünk vele semmit, sőt, lehet senki sem tudja meg. Azonban egyes esetekben az emberek várnak valamit a kedvességükért, például romantikus kapcsolatot. Amikor pedig nem kapják meg, akkor dühösek és frusztráltak lesznek azzal a személlyel szemben, akinek egészen addig a kedvében akartak járni.
Ezt a viselkedési mintát gyakran „kedves srác szindrómaként” emlegetik, azonban nemcsak férfiakra, hanem nőkre is jellemző lehet. És bár nem egy hivatalos diagnózisról van szó, valóban sok ember esik abba a hibába, hogy vélt vagy valós hiányosságait úgy próbálja kompenzálni, hogy a másik igényeit helyezi előtérbe, a sajátjaira pedig nem figyel.
Ez sokszor oda vezet, hogy a személy már nem is tud rálátni az érzéseire, így ha akarja sem tudja kifejezni, hogy mit szeretne. Ekkor határokat sem tudunk húzni, így nem csak a saját igényeink nem teljesülnek, hanem azt is nehézzé válik kifejezni, hogy mi az, ami kimondottan rossz számunkra. Így elkerülni sem tudjuk azt
– magyarázza Füredi Krisztián szexuálpszichológus.
Szerinte az a veszély is fennáll, hogy a másik fél ezt felismerve elkezdi kihasználni és manipulálni az ő kegyeit kereső személyt. Utóbbi pedig sokszor nem is veszi észre (vagy csak túl későn), hogy ez történik vele.
Nem új a kifejezés
A kifejezést először Dr, Robert Glover terapeuta használta 2003-ban megjelent, No More Mr. Nice Guy (Többé nem leszek kedves srác) című könyvében. Ahogy a hivatalos honlapján írja, a harmincas éveiben, egy válás és egy második, válságban lévő házasság miatt kezdett el terápiára és egy önsegítő csoportba járni. Bár addig büszkén vallotta magát a „legrendesebb srácnak”, most mégis frusztrált és sértődött volt, és egyáltalán nem viselkedett kedvesen.
„Őszintén szólva az eredeti célom az volt, hogy rájöjjek, hogy az emberek miért nem reagálnak úgy a kedves srác filozófiámra, ahogy én azt elvártam volna. Ki akartam deríteni, hogyan tudnám megváltoztatni őket. De hamar rájöttem, hogy a probléma igazából velem van. Mert mindig volt valamilyen célom a kedvességgel. Nem húztam meg a határaimat. Nem voltam őszinte. Passzív-agresszíven viselkedtem. És valójában nem voltam mindig olyan kedves” – fejtette ki. Arra is rájött, hogy sok nős és egyedülálló férfi is küzd ugyanezekkel a problémákkal, és ezek az életük minden területére hatással vannak. „Nem én voltam az egyetlen, aki azt hitte, hogy csak azért, mert kedves vagyok, megkedvelnek az emberek, kérés nélkül mindent megtesznek értem, és könnyű, gondtalan életem lesz” – írja. Végül saját csoportot indított az érintett férfitársaival, akikkel együtt beszélték át a tapasztalataikat, és igyekeztek megoldást találni a problémáikra. Ezekből született meg a könyve.
Ki nem mondott „megállapodások”
Glover szerint ezek a viselkedési minták három „rejtett szerződésen” alapulnak:
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
- Legyél jó, és az emberek szeretni fognak (és vonzódni fog hozzád az, aki tetszik neked).
- Kérés nélkül teljesítsd mások kívánságait, és akkor ők is maguktól, kérdezés nélkül kielégítik a te vágyaidat.
- Csinálj mindent rendesen, és akkor könnyed, gondtalan életed lesz.
Azonban ezek általában nem valósulnak meg, hiszen a másik fél nem tud ezeknek a „megállapodásoknak” a létezéséről sem. Glover szerint a kedves srácok folyton másoktól várják a megerősítést, megpróbálják elrejteni mindazt, amit magukban hiányosságnak tartanak (például külsőségek, anyagiak vagy társadalmi státusz terén), gyakran felveszik az áldozat szerepét, elhatárolódnak más férfiaktól, illetve nem tudják megvalósítani önmagukat.
Bár általában párkapcsolatok kapcsán szokták emlegetni, más területeken is jellemző lehet ez a viselkedés, például barátok között, illetve a munkahelyen is. „Az emberek hajlamosak így elkerülni a konfliktusokat, nem tudják kifejezni a saját igényeiket és határaikat, valamint túl sok kompromisszumot kötnek, nehogy véletlenül felzaklassanak másokat” – mondja Dr. David Tzall pszichológus a Men’s Health-nek.
Kevin Mimms házasság- és családterapeuta szerint még az alábbi tulajdonságok jellemzik a „kedves srácokat”:
1. Mások igényeit a sajátjuk felé helyezik, mert ettől remélnek vonzalmat vagy szeretetet.
2. Túlzóan kedvesek, nagyvonalúak, hogy mások kegyeibe férkőzzenek.
3. Feltételezik, hogy a kedvességért automatikusan szexuális és/vagy romantikus kapcsolatot várhatnak viszonzásképp.
4. Megsértődnek vagy dühösek lesznek, ha a kedvességüket nem viszonozzák vagy nem „jutalmazzák” meg.
5. Arra számítanak, hogy mások észreveszik a kedvességüket.
6. Túlságosan ragaszkodnak, vagy túlságosan függenek a párjuktól vagy egy barátjuktól.
A gyerekkorból eredhet
A személyiségünket rengeteg minden befolyásolhatja, de Füredi Krisztián szerint az ilyen típusú önfeláldozó viselkedés elsősorban a gyerekorra vezethető vissza. Például ha a szülők nem veszik figyelembe a gyerek igényeit, akkor ő nem tanulja meg kifejezni azokat – vagy pedig ha a szülő rosszul reagál rájuk, akkor meg azt jegyzi meg, hogy nem éri meg kimondania, mit szeretne.
„Az is kialakíthatja ezt, ha a gyermektől az engedelmességet várják el, ha nagyon fontos, hogy »jó gyerek« legyen, hogy ne beszéljen vissza. Ebből is megtanulhatja azt, hogy a szülei szeretete az ő jóságától és engedelmességétől függ, ez pedig visszaköszön nemcsak a párkapcsolataiban, hanem minden emberi kapcsolatában is” – magyarázza a szexuálpszichológus. Ha a szülő túl erős, a gyerek behódolóvá válhat, ha pedig elesett, akkor a viszont annyira kell rá figyelnie a gyereknek, hogy a saját igényeiről lemond.
Megfizetjük az árát
Minél alacsonyabb az önértékelésünk, annál kevésbé érezzük magunkat szerethetőnek. Ha pedig kevésbé érezzük magunkat szerethetőnek, akkor azt érezhetjük, hogy sokat kell tennünk mások szeretetéért.
Ennek egyik módja az is lehet, hogy nagyon kedvesek és figyelmesek vagyunk másokkal, mert ettől reméljük az elfogadást és a pozitív viszonyulást. Ha úgy érezzük, hogy nem vagyunk szerethetőek, akkor azt gondolhatjuk, hogy valami pluszt kell nyújtanunk, hogy a másik szeressen minket” - magyarázza Füredi Krisztián.
Természetesen az eddigiekből nem következik az, hogy nincsenek valóban őszinte, figyelmes gesztusok. A különbség a motivációban van: aki tényleg segíteni akar a másiknak, vagy csak a kedvében járni, annak nincs hátsó szándéka.
„Nehéz azt mondani bárkinek is, hogy ne legyen kedves, hiszen az sem egy értékelendő dolog, ha valaki érzéketlenül viselkedik és sohasem segítőkész” – mondta Mimms. „Jó, ha valaki odaadó gyerek vagy barát, de megvan ennek a helyes kifejezési módja attól függően, hogy kivel milyen kapcsolatban állunk. Ha kedvesen akarsz viselkedni, azért tedd, mert valóban ezt szeretnéd, nem pedig azért, mert vársz valamit cserébe” – javasolta.
Dr. Tzall úgy gondolja, nagy adag önismeretre és -kritikára, valamint a változásra való hajlandóságra van szükség ahhoz, hogy az ember ne essen többé az áldozatszerep csapdájába. Ehhez először is fel kell ismerni, és megkérdőjelezni azt az elképzelést, hogy a kedvesség feljogosít valaminek az elvárására. Ezután meg kell szabnunk a határainkat, és megtanulnunk egészséges módon érvényesíteni önmagunkat. Helyezzük előtérbe a saját igényeinket és szükségleteinket, és ne másoktól tegyük függővé az önértékelésünket.
Dr, Jesse Marczyk pszichológus szerint is a legjobb, ha egyenesen kifejezi magát az ember, ha el akarja kerülni a skatulyát. „Tedd már az ismerkedés elején nyilvánvalóvá a szándékaidat, ha pedig nem kölcsönös a vonzalom, nem kell barátkozni” – magyarázza a The Independentben.
Füredi Krisztián szerint lényeges azt is megtanulni, hogy nem vagyunk olyan mértékben felelősek mások jólétéért és boldogságáért, mint eddig hittük. Az önfeláldozó személyek sokszor úgy érzik, hogy a környezetük boldogsága rajtuk múlik, és ezért mindent meg kell tenniük. Mindez nemcsak odaadó viselkedést, hanem nagy szorongást okoz, és a másikra való folyamatos figyelmet is megkövetel. Ez pedig csak jelentős áldozatok árán tartható fenn folyamatosan
