Kialvatlanul vezetni olyan veszélyes, mint ittasan

Ha kevesebb, mint öt órát aludtunk éjszaka, olyan veszélyes volán mögé ülnünk, mintha ittasan akarnánk vezetni - állítja egy frissen publikált tanulmány.

Az ittas vezetést a világ legtöbb országában szigorúan büntetik, a kialvatlanságot viszont korántsem szankcionálják ilyen szigorúan. Egy frissen publikált kutatás szerint pedig a kialvatlan sofőr legalább olyan veszélyes a volán mögött, mint az ittas - írja a Science Alert.

Életveszélyes lehet, ha kialvatlanul ülünk a volán mögé

A szigorú büntetéseknek, illetve a rendőrség edukációs kampányainak is köszönhetően az elmúlt 20 évben jelentősen csökkent az alkohol okozta balesetek száma. A fáradtság miatti szerencsétlenségek száma azonban nem csökkent számottevően, ausztrál statisztikák szerint a járműbalesetek nagyjából 20 százalékának hátterében ez áll. Az országban ezért egy átfogóbb kutatásban vizsgálták a kialvatlanság és a balesetek kapcsolatát, és meglepő eredményre jutottak.

fáradtság, kialvatlanság
Önmagukra és környezetükre is veszélyt jelenthetnek a fáradt sofőrök. Fotó: Getty Images

A Nature and Science of Sleep című folyóiratban megjelent új tanulmányban 61 korábbi, a témában releváns kutatás adatait gyűjtötték és vetették össze. Az eredmények szerint ha öt óránál kevesebbet aludtunk előző éjszaka, akkor ugyanolyan valószínűséggel lehet balesetünk, mintha túllépnénk a megengedett alkoholfogyasztási határt. A kevés alvás ugyanolyan mértékben növeli a balesetveszélyt, mint amikor a sofőrök véralkoholszintje eléri a 0,05 százalékot. A kockázat annál magasabb, minél kevesebbet töltött a sofőr pihenéssel. Tizenötször nagyobb eséllyel okozhat például balesetet az a személy, aki egy percet sem aludt éjszaka, mint az, aki négy órát tudott csak pihenni. 

Az eredmények ismeretében a kutatók azt javasolják, hogy a kialvatlanságot az alkoholfogyasztáshoz hasonlóan büntessék a későbbiekben. Ezt ugyanakkor megnehezíti, hogy nincs még forgalomvan olyan szonda, amellyel a fáradtságot az alkoholfogyasztáshoz hasonlóan mérhetnék a rendőrök a közúti ellenőrzések során.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +1 °C
Minimum: -6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult, északkeleten azonban változóan felhős időre számíthatunk, utóbbi tájakon hosszabb-rövidebb napos időszakok is várhatóak. Este észak, északkelet felől elkezd kiderülni az ég. Csapadék nem valószínű. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1, +3 fok között alakul. Késő estére -8 és -1 fok közé csökken a hőmérséklet. A napokban hidegebb levegő érkezik fölénk, emiatt az érzékeny idegrendszerűek kellemetlen hidegfronti tüneteket tapasztalhatnak.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra