„A fiam és mi is megjártuk a poklot. Hangokat és utasításokat hallott, hónapokig volt a zárt osztályon. Iszonyú volt mindezt édesanyaként végigasszisztálni, csak a végtelen szeretet tartotta bennünk a lelket, de soha eszünkbe sem jutott, hogy magára hagynánk” – kezdi a beszélgetést Mária, akinek 28 éves fiánál 10 évvel ezelőtt jelentkeztek először a skizofrénia tünetei. Az asszony ma már úgy érzi, szerencsések voltak. Bár fiának eleinte nem volt betegségtudata, de férjével hamar felismerték a bajt, és közös erővel végül segítséget tudtak kérni. A fiú – nevezzük most Daninak – tíz évvel ezelőtt sikeresen befejezte a középiskolát, leérettségizett, és családjával együtt abban bízott, hogy tanulmányait valamelyik jónevű egyetemen fogja majd folytatni. De nem így történt. Dani minden igyekezete ellenére sem jutott be államilag támogatott szakra, az önköltséges képzést pedig a szülei nem engedhették meg maguknak.
A fiú szó szerint bezárkózott
„Dani teljesen összetört. Tudni kell, hogy mindig a szívére vette a kudarcokat, talán túlságosan is. Gyerekkorában voltak tanulási nehézségei, ezért mindig bizonyítani akart nekünk is, és mindenki másnak. A felvételi sikertelensége úgy elkeserítette, hogy teljesen magába fordult.”
A fiú szó szerint bezárkózott. Elhanyagolta a barátait, egész napokat töltött négy fal között a szobájában. Egy idő után pedig szülei arra lettek figyelmesek, hogy Dani furcsán kezd el viselkedni.
„Összefüggéstelen dolgokról kezdett beszélni. Meg volt győződve róla, hogy oka van annak, hogy nem vették fel, hogy valakik direkt így intézték. Mikor pedig leültünk vele és megpróbáltuk elmagyarázni neki, hogy nincsenek semmiféle jelek, hogy senki nem akar neki semmit sem üzenni, mérges lett, szinte kétségbeesett, és magára csapta az ajtót.”
A szülők egy ideig nem gondolták, hogy a furcsa viselkedés mögött betegség húzódhat. Akkor viszont nagyon megijedtek, mikor Dani először hivatkozott „a hangokra”. A fiú azt mondta, hogy felsőbb utasításra beszélnek hozzá, és feladatokat kap. Az utasítások célja zavaros volt, a fiú nem igazán tudta elmagyarázni szüleinek.
„Mérges volt ránk, hogy nem értettük, amit mondani akart, ezért egy idő után már nem is mondott semmit. Az éjszaka közepén arra ébredtünk, hogy záródik az ajtó, Dani elment. Nem tudtuk hová, nem tudtuk mit csinál, volt, hogy néhány óra múlva hazajött, de az is megesett, hogy csak délben jött vissza, koszosan és ziláltan. A szemei ekkor már fénytelenek voltak. Ha belenéztünk nem tudtuk hol járhat, és mit gondolhat. Ő pedig már nem mondott semmit. Valószínűleg már nem bízott benne, hogy megértenénk.”
A felismerés először megrémítette őket
Mária és férje senkinek sem mert mesélni a fia állapotáról. Féltek az emberek ítélkezésétől, nem akarták, hogy Danit bolondnak tartsák. Ekkor még egyébként ők maguk sem tudták, hogy mi lehet a fiúk baja. Folyamatosan az orvosi oldalakat bújták, hogy tanácsra, esetleg megoldásra leljenek. Dani viselkedésének analizálás és az interneten olvasottak után végül összeállt a fejükben a kép: a fiuk valószínűleg paranoid skizofréniától szenved. A felismerés először megrémítette őket.
”Megijedtünk. Az nem lehet, hogy az én fiam tényleg megbolondult! Ekkor teljesen lesokkolva elkezdtük célirányosan a skizofréniát kutatni. Szerencsére magyarul is elérhető ma már sok szakmai cikk, amik elolvasása után egy kicsit megnyugodtunk.”
Rájöttek ugyanis, hogy a mentális betegségek, így a skizofrénia is bizonyos szempontból olyan, mint a cukorbetegség, vagy más krónikus állapot. Magyarán a betegség a megfelelő kezeléssel jól karbantartható. Ehhez azonban az kell, hogy a beteg orvosi segítséget kapjon és rendszeresen szedje is a gyógyszereit. Ekkor a szülők újabb problémával szembesültek. Felfedezték, hogy a fiúknak egyáltalán nincs betegségtudata. Dani szentül hitt benne, hogy a titkos megbízások, amiket a hangok osztanak ki neki valódiak, és hogy a szülei is részt vesznek egy ellene irányuló összeesküvésben.
„Konokul ellenállt minden jó szónak, érvelésnek, kérésnek. Eleinte nem volt hajlandó elfogadni, hogy ő beteg és hogy segítségre van szüksége, bennünket is ellenségnek gondolt.”
Mindeközben az idő csak telt, Dani állapota pedig nem hogy javult volna, egyre csak rosszabbodott. Mindennaposak lettek a hallucinációk, és a fiúnak továbbra sem volt betegségtudata. Egy év után szülei odáig jutottak, hogy minden nap megpróbáltak leülni vele és elmagyarázni neki, hogy segítségre lenne szüksége. Hogy amiket lát és hall, az nem valóság.
„A legfontosabb az volt, hogy valahogy belássa, hogy segítségre van szüksége. Minden egyes alkalommal rengeteg szeretettel, de nagyon határozottan közöltük vele, hogy nincsenek ügynökök, hogy nincs küldetés, hogy senki nem akarja bántani. Hogy mindez egy betegség, amit kezelni kell. Kértük, könyörögtünk neki, hogy bízzon bennünk, hogy nem akarunk neki rosszat, elmondtuk neki, hogy mindennél jobban szeretjük, és hogy mindig mellette fogunk állni.”
„Kiegyensúlyozott, boldog életet tud majd élni”
Nagyjából másfél év telt el az első tünetek megjelenése után, mikor Dani belegyezett, hogy bevonuljon a pszichiátriára. Mária azt mondja, anyaként szívszorító volt megélnie, mikor a fia ráeszmélt a betegségére. A diagnózistól ugyanis a fiú minden életkedve elszállt, ismét magába roskadt, és nem látta a kiutat. Két hónapot kellett a zárt osztályon töltenie, mielőtt hazamehetett szüleihez. Otthon aztán a családja körében a fiú szerencsésen összeszedte magát. Megértette, hogy a szerettei csak jó akarnak neki, a gyógyszerek pedig abban segítettek, hogy visszarázódjon a hangok és küldetések nélküli mindennapokba. Dani a mai napig rendszeres gyógyszeres kezelés alatt áll, ám dózisát az évek során folyamatosan csökkentették.
„Azt mondja, hogy a hangok a mai napig ott vannak a fejében, de már sokkal halkabban. Ha pedig lefoglalja magát, társaságban van, akkor egyáltalán nem hallja őket.”
Dani 20 éves volt, mikor állapota stabilizálódott, és eldöntötte, hogy kezébe veszi az életét, nem hagyja, hogy a betegség és az önsajnálat töltse ki napjait. Beiratkozott egy programozói képzésre, aminek elvégzése után munkát is kapott.
Ez is érdekelhet
„A fiam is tisztában van vele, hogy a skizofréniából soha nem fog meggyógyulni, de gyógyszerekre mindig szüksége lesz. Megnyugtató azonban a tudat, hogy a gyógyszerek segítségével valamint a mi támogatásunkkal kiegyensúlyozott, boldog életet tud majd élni.”
Legjobban: