Már eddig is jól dokumentálták a testedzés pozitív hatását a 2-es típusú cukorbetegek vércukorszintjére (glikémiájára), azonban az optimális edzésintenzitást és edzéstípust eddig még nem határozták meg pontosan. Hagyományosan nem ajánlják a nagy intenzitású tréninget a 2-es típusú cukorbetegeknek, mert félnek a sérülésektől, illetve attól is tartanak, hogy a nehéz edzések miatt elmegy a kedvük a pácienseknek a folyamatos edzésmunkától . Azonban mostanában kiderült: a nagy intenzitású edzés jobban javítja glikémiás kontrollt, mint az alacsony intenzitású.
Ugyanennek a kutatócsoportnak (Dr. Thomas Solomon, a dániai Koppenhágai Egyetem munkatársa és kollégái) egy másik kutatásából is kiderült, hogy a váltakozó intenzitású, intervallumos gyaloglóedzés előnyösebben hat a 2-es típusú cukorbetegek glikémiás kontrolljára, mint az ugyanakkora energiafelhasználású folyamatos, egyenletes intenzitású gyaloglóedzés. A mostani kutatásban elemezték a hatás mögött álló mechanizmust is.
A 2-es típusú cukorbetegeket 3 véletlenszerű csoportba sorolták: az egyik a kontrollcsoport (CON), a másik az intervallumos csoport, a harmadik pedig a nagy energiafelhasználású, folyamatos, közepes intenzitású csoport volt. A tréningcsoportoknak szigorú időbeosztást írtak elő, de szabad, önálló életet éltek, és hetente ötször 60 percet kellett edzeniük. A hiperglikémiás clamp módszerét használták az inzulinszekréció mérésére (ez egy olyan standardizált módszer, amelynek során állandó sebességgel glükózt juttatnak be a szervezetbe infúzióval, majd meghatározzák, hogy mennyi inzulint termel a szervezet). Izotópos glükóznyomkövetőt juttattak be infúzióval a betegek szervezetébe, hogy mérhessék a glükózanyagcserét, és a vázizomzaton biopsziát végeztek, hogy vizsgálhassák az inzulin szignálokat. Ezeket a változókat a négyhónapos kísérleti szakasz előtt és után is megmérték.
A kutatók arra az eredményre jutottak , hogy a javuló vércukorkontroll csak az intervallumos csoportban volt bizonyítható, ezt pedig valószínűleg az okozta, hogy az intervallumos edzés megemelte az inzulinszenzitivitást és a perifériás glükózfelhasználást, mindez pedig javította a glükózanyagcserét. A folyamatos, kiegyensúlyozott intenzitású edzést végző csoportban és a kontrollcsoportban nem figyeltek meg semmiféle változást. Továbbá szintén csak az intervallumosan edző csoportban figyeltek meg jobb inzulinszignálokat a vázizomzatban.
A kutatók az alábbi következtetést vonták le: "ennek a kutatásnak az a legfontosabb eredménye, hogy a folyamatos, állandó intenzitású edzés nem, hanem csak az intervallumos gyaloglóedzés képes úgy javítani az inzulinszenzitivitást, hogy cserébe nem csökken az inzulinelválasztás, valamint javul a betegek vérének általános inzulinszintje is. Ugyanakkor bizonyítani kell még azt, hogy az intervallumos gyalogló edzések jótékony hatása folyamatosan megmarad, valamint azt is, hogy ez az edzésmódszer hosszú távon is képes javítani a betegek általános egészségi állapotát, mert csak ennek a bizonyítéknak a birtokában lehet a 2-es típusú cukorbetegek kezelésének a klinikai gyakorlatába bevezetni az intervallumos gyaloglóedzést."
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
