Honnan csöppent a táplálkozástudomány világába?
Eredetileg közgazdász vagyok, HR-területen kezdtem a pályafutásom. Az azóta az egyik legnagyobb humánerőforrás-szolgáltatóvá lett JOB Groupnál közvetítettem szakembereket, sok száz interjút csináltam, érdekes cégeket és személyeket ismertem meg. Először a saját munkák támogatására fejlesztettünk egy toborzási projektmenedzsment szoftvert, ami olyan remekül sikerült, hogy külön üzletág alakult az értékesítésére. Ilyen szemléletű rendszer akkoriban még kevés volt, így ez újdonságnak számított. Számos cégnél bevezettük, én pedig szépen – az aktuálisan zajló projektekből tanulva – elkezdtem ügyfélkapcsolati- és projektmenedzserként ügyködni. Később ezen a vonalon mentem át a NEXON-hoz, ami a munkaügyi, bérügyviteli szoftverek terén piacvezető cég Magyarországon. Az első nagy projektünk során az ő HR-rendszerükben alkottunk meg egy folyamatszemléletű toborzási modult. Rengeteget tanultam a különböző szakmai területek együttműködése során, szerettem ezt a sokrétű rendszerszervezői feladatot. Ebben az időszakban lettem várandós, és ekkor derült ki, hogy cukorbeteg vagyok.
Terhességi diabétesz volt?
Először mindenki azt hitte, de a lányom születése után kiderült, hogy egy autoimmun hátterű cukorbetegségről van szó. Ez alapvetően a gyerekkorban kialakuló diabéteszhez hasonlít, de jellemzően felnőttkorban indul, nálam is huszonnyolc-huszonkilenc évesen kezdődhetett. Ez jellemző az úgynevezett LADA – Latens Autoimmun Diabetes in Adults – diabéteszre, ami egy késői kezdetű 1-es típusú cukorbetegségnek felel meg. Mivel a kezdeti időszakban nem drámaian magas a vércukorszint, gyakran előfordul, hogy 2-es típusú cukorbetegségként kezdik el kezelni. Szerencsére a kezelőorvosom profi volt, és megnézette a GADA-szintemet. Korábban sose hallottam erről, ekkor tudtam meg, hogy ezzel az antitest-vizsgálattal igazolható a cukorbetegség autoimmun jellege.
Mi következett ezután?
Meg akartam érteni ennek a betegségnek a hátterét, tudni, mivel állok szemben, így utánaolvastam a szakirodalomban. Megtudtam, hogy ezt egy darabig – amíg van elegendő saját inzulintermelés – lehet menedzselni megfelelő étrenddel és sok testmozgással. Rengeteget ugróköteleztem akkoriban, de két-három év után ez már nem volt elég, azóta inzulint is használnom kell. Érdekelt a diabétesz életmódbeli okokra visszavezethető 2-es típusa is, így erről is rengeteg anyagot átnéztem. Aztán a nagyvállalati projektekben felfigyeltem rá, hogyan táplálkoznak az emberek. Ekkor tűnt föl, hogy a környezetemben lévő, jól képzett, tájékozott emberek sem táplálkoznak egészségesen, és keveset tudnak a testük működéséről. Azt éreztem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, tenni szereznék azért, hogy ez változzon. Így harmincnégy évesen felvételiztem a Semmelweis Egyetem dietetikus képzésére.
Milyen volt felnőttként elsajátítani egy egészen újfajta tudást?
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Elsőre furcsa, mert korábban nem vonzott a biológia és a kémia, érettségin sem ezeket a tárgyakat választottam. Vicces volt, mikor felnőttként elmentem biológiából érettségizni, és a középiskolások azt hitték, hogy szakfelügyelő tanárként ültem be közéjük. A dietetikai képzést estin végeztem el, nagyon élveztem, szuper volt újra tanulni. A rendszerszervezői szemléletemnek is hasznát vettem, hiszen az emberi szervezet is rendszerben működik.
Az anatómia előadásokon megismertük a „hardware”-t, az élettani folyamatok pedig a vállalatirányítási rendszerekhez hasonlítanak – persze összetettségükben messze meghaladva bármelyiket.
A főiskolai évek vége felé bekapcsolódtam a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének munkájába is. Akkoriban jött ki egy rendelet, amely kötelezővé tette a kórházakban a dietetikai dokumentáció vezetését, a szövetség ennek támogatására indított egy munkacsoportot, amelyben dokumentációs szakértőként dolgoztam.
Hogy került kapcsolatba az Egy Csepp Figyelem Alapítvánnyal?
Erős Antóniát még a NEXON-os időkben láttam-hallottam egy rendezvényen (Erős Antónia az Egy Csepp Figyelem Alapítvány vezetője és alapítója, 1995 óta I. típusú cukorbeteg – a szerk.). Már akkor is mély benyomást tett rám a határozott fellépése, de amikor cukorbeteg lettem, még inkább inspirált a munkássága az alapítványban. Arra gondoltam, milyen klassz, hogy egy cukorbetegségét felvállaló okos, sikeres és vagány nő jó célra fordítja az ismertségét, és sokat tesz a cukorbetegséggel kapcsolatos edukációért, a megelőzésért. Örültem, mert az akkori főnököm beajánlott hozzájuk önkéntesnek. Amikor meglett a diplomám, egyértelművé vált, hogy a táplálkozástudomány az igazi hivatásom, így váltottam, és innentől gyakorlatilag teljes állásban vettem részt az alapítvány projektjeiben.
Majd tíz évet töltött ott.
Kezdetben rendezvényeken segítettem, majd apróbb dietetikai feladatokat végeztem, például lakossági szűréseken adtam tanácsokat. A dietetikus végzettségem megszerzése után már komolyabban belefolytam a munkába. Átvettem a Magyarország Cukormentes Tortája verseny dietetikai feladatait, büszke vagyok rá, hogy szinte a kezdetektől részt vehettem ebben a szakmai szempontból is izgalmas programban. A torták tápértékadatainak számítása, értékelése, a cukrászokkal való egyeztetések és a zsűrizések mellett fontos volt számomra, hogy a megjelenések alkalmával mindig tudtam beszélni a cukorbetegség megelőzéséről és az egészségtudatos táplálkozásról is. Kezdetben igazi kihívás volt a cukrászoknak a cukor helyettesítése, hiszen a versenyben használható cukorhelyettesítők, mint a xilit, az eritrit és a sztévia csak ebben az időszakban lettek elérhetők Magyarországon, kevesen ismerték őket. Érdekes volt látni, hogy a versenyen induló cukrászok időt-erőfeszítést nem sajnálva kísérleteznek az összetevőkkel, hogy megalkossák a legjobb receptúrát, és megtalálják hozzá a megfelelő technológiát. A feladat összetett, mert a cél nem csak a cukor helyettesítése, a zsűrizésnél egyebek mellett a torta beltartalma és tápértékadatai is számítanak.
Milyen megoldásokat találtak?
Az édes ízt maglisztekkel – például mandulaliszttel vagy darált dióval –, gyümölcsökkel, értékes tejtermékekkel is bele lehet csempészni a süteményekbe. A finom alapanyagokkal, hozzáadott cukor nélkül, kevés cukorhelyettesítővel készülő torták ízében jellemzően ezek a természetesen édes összetevők dominálnak, a csekély szénhidráttartalom is ezekből adódik. A cukorhelyettesítők nem használhatók korlátlan mértékben, hiszen nagy mennyiségben mellékízük lehet, az érzékeny embereknél pedig akár emésztőszervi panaszokat is okozhat a túlzott bevitelük. A tortáknál az íz és a látvány mellett a kalóriákra, a zsírtartalomra is figyelni kell. Ha például a szénhidráttartalom csökkentése érdekében a cukrász nem használ gabonalisztet a tortában, viszont helyette bőségesen kerül bele vaj, tejszín, tojássárgája és magliszt, akkor túlzottan magas lesz a desszert energiatartalma a zsíros összetevők miatt. Mint mindenben, úgy itt is az egyensúly megtalálása a fontos. Ezeket a szempontokat mind végigvettük, nagyon sokat tanultunk mi magunk, és a cukrászok is a próbasütések, zsűrizések során.
De nem ez volt az egyetlen program, amiben szervezőként is résztvett…
Az alapítvány 2013-ban indította a Belevalók programot pedagógusoknak és óvodapedagógusoknak azért, hogy felkészülten fogadják a cukorbeteg gyerekeket az intézményekben. Ezzel az egész országot bejártuk, dietetikusként összesen több ezer pedagógusnak tartottam előadást és gyakorlati oktatást az 1-es típusú cukorbetegség étrendjéről. Tanácsadóként részt vettem lakossági szűréseken, segítettem az Egy Csepp Világnap szervezését, az edukációs programok fejlesztését. Nyitottunk a vállalati egészségfejlesztési programok felé is, ami a koronavírus-járvány előtt indult be igazán. Voltak országos vállalati egészségprogramok, rendezvények, workshopok is. Aztán a pandémia idején ismertem fel, hogy vissza kell vennem a tempóból, figyelnem kell a munka-magánélet egyensúlyára és a saját életvezetésemre is. Az alapítványtól nem búcsúztam el végleg, de 2021 óta már csak külsősként veszek részt egy-egy edukációs programjukban. Jelenleg dietetikai tanácsadóként dolgozom két magánegészségügyi intézményben, emellett cikkeket írok, és rendszeresen felkérnek szakértőnek dietetikai témákban.
Pár éve egy könyve is megjelent a rostokról, a rosttudatos táplálkozásról.
Ezt a járvány idején írtuk Gajda Zoltán szerzőtársammal, aktualitását az adta, hogy az élelmi rostokban gazdag, bélflóra-támogató étrend fontosságáról egyre több nemzetközi tudományos publikáció jelent meg. Szerettük volna ezt a témát közelebb hozni a nagyközönséghez, tudományos alapossággal, de közérthetően – figyeltünk a gyakorlati tanácsokra és a receptekre is – leírni, mennyire fontosak a rostok és a probiotikus élelmiszerek. Ezek elengedhetetlenek ahhoz, hogy az egészségünket megőrizzük, a krónikus betegségeket megelőzzük. A könyvünk megjelenésekor nem volt még a témában elérhető magyar nyelvű kiadvány, így különösen büszkék voltunk rá, hogy a dietetikai tanszék vezetője vállalta a lektorálását. Szeretném azt hinni, hogy egy pici részem lehet abban, hogy az emberek – köztük a cukorbetegek – jobban figyelmek a megfelelő rostbevitelre. Diabétesznél ez amiatt is kulcskérdés, mert hatással van a szénhidrátok felszívódására, a vércukorszint alakulására.
Mintha sokan hajlamosak volnának könnyedén kezelni ezt a betegséget.
Valóban, a 2-es típusú cukorbetegségre sokan még ma is az időskor természetes velejárójaként tekintenek, csak legyintenek, hogy „van egy kis cukruk”. Fontos, hogy ezt a helyére tegyük, tisztázzuk, hogy a diabétesz a metabolikus szindróma részeként a genetikai hajlam mellett a táplálkozással, mozgással és az életmóddal, sőt a bélflóra állapotával is összefügg.
Ezek nem szétválaszthatók, a 2-es típusú diabéteszt nem lehet csak úgy önmagában megelőzni. Például nem igaz, hogy aki sok cukrot eszik, az cukorbeteg lesz, aki pedig kerüli, az megelőzi ezt a betegséget – ez ennél sokkal komplexebb.
A szülőkre, nagyszülőkre, a kisgyermekekkel sok időt töltő pedagógusokra komoly felelősség hárul, hiszen saját életmódjukkal, táplálkozási szokásaikkal példát tudnak mutatni, formálni képesek a gyerekek táplálkozási mintáját. Mert olyan nincs, hogy a gyerekeket piszkáljuk és egészséges táplálkozásra ösztökéljük, de mi nem ezt tesszük. A példamutatásra mi is figyelünk, bár nálunk a helyzet speciális, hisz a dietetikai tanulmányaim miatt a gyerekek belenőttek abba, hogy sok zöldséget eszünk, változatosan állítjuk össze a fogásainkat. Ugyan nem főzök minden nap, de az alapelveket követem. Sok hozzáadott cukorral készülő terméket egyáltalán nem tartunk otthon, de a magas kakaótartalmú étcsokit mindannyian szeretjük, és ez még az én cukorbeteg étrendembe is belefér. A gyerekeink már kamaszok, de nem isznak gyümölcslevet, cukros üdítőt és energiaitalt sem, ez is csak megszokás kérdése.
A felnőttekre nehéz hatni, pedig ők valamilyen szinten tisztában vannak a miértekkel is.
A dietetikában pont az jelenti az egyik legnagyobb kihívást, hogy a táplálkozás nem közelíthető objektíven, a pszichés tényezők sokasága és az embereket érő környezeti hatások is befolyásolják. Emiatt nem működik, hogy valakinek a kezébe nyomunk egy étrendet, mondván, ezt kell követnie. Mert ha az nem összehangolható az aktuális életvitelével és táplálkozási szokásaival, akkor nem fogja tartósan követni. Sokszor még akkor sem, ha a betegsége miatt létfontosságú lenne betartania az előírásokat. Emiatt törekszem mindenkiben megtalálni azt a triggert, belső hajtóerőt – akár pszichológus segítségével –, ami működik, ami hosszabb távon motiválni tudja. Fontos, hogy valaki ne csak kipipálja, hogy elment dietetikai tanácsadásra, hanem a megszerzett tudást be tudja építeni a mindennapjaiba, és közben ne élje meg azt önsanyargatásként, lemondásként. Ez nagy kihívás, hisz csak Magyarországon 800 ezer és 1,2 millió közöttire tehető a cukorbetegek száma. A betegek jelentős hányada nem is tud az érintettségéről, vagy a kezelést letudja a gyógyszerszedéssel, pedig a kiegyensúlyozott étrend és a rendszeres testmozgás ugyanúgy része a terápiának. Emiatt is van annyi súlyos szövődmény. Itthon az egészségkultúra, a tudatos öngondoskodás nem fejlett. Saját tapasztalatom, hogy számos nyugat- és észak-európai országban az idősek is nagyobb arányban sportolnak, tudatosabban táplálkoznak.
Gondolom, nem ezért, de hamarosan ön is tőlünk nyugatabbra fog dolgozni.
Nyáron költözünk Ausztriába. A gyerekeink bécsi továbbtanulása már régóta a levegőben van, így annak elébe megyünk, a külföldi életet pedig régóta ki szerettük volna próbálni a férjemmel. Egyfajta kihagyhatatlan kihívásként tekintünk erre. Kint elismerik a végzettségemet, úgyhogy most gőzerővel fejlesztem a németem, hogy munkanyelvként is használhassam – addig pedig dolgozhatok angolul. Szívesen foglalkoznék tovább az élelmi rostok és a mikrobiom témájával, a probiotikumokkal, a táplálkozástudománynak ez a része a legizgalmasabb számomra. Itthon megmaradnak az edukációs projektjeim és a dietetikai tanácsadás is. Szóval egyfajta kétlaki életre készülünk, kezdetben legalább is biztosan.
