Árstopot vezetnek be a tojásra és a burgonyára is

Újabb két termékre terjesztik ki az élelmiszerárstopot Magyarországon. A tojás és a burgonya árát a kormány döntése értelmében a 2022. szeptember 30-i állapot szerint rögzítik – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai kormányinfón.

Gulyás az intézkedést azzal magyarázta, hogy az elmúlt időszakban elmélyülő infláció ezt a két élelmiszert érintette a legnagyobb mértékben. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) októberre vonatkozó gyorstájékoztatója szerint egy év alatt 40 százalékkal emelkedett az élelmiszerek ára az országban. Ezen belül a tojás ára 87,9 százalékkal lett magasabb, de például a kenyérért is 81,4 százalékkal kell többet fizetnünk a boltokban.

A miniszter bejelentése szerint az árstop egyelőre az év végéig, december 31-ig marad érvényben. Az esetleges hosszabbításról később hoznak majd döntést. Egyúttal újságírói kérdésre azt is elmondta, a kistelepülések boltjainak terveznek támogatást adni. Erről részletek a jövő hét elején várhatók.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt borult idő várható, reggel, délelőtt csak délnyugaton, délután már inkább az ország északkeleti felén vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható, de szitálás, gyenge eső akár több helyen is előfordulhat. Az Észak-Dunántúlon fordulhatnak elő élénk, erős lökések északnyugati irányból. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között valószínű. Késő estére 9 és 14 fok közé csökken a hőmérséklet. Az orvosmeteorológiai helyzetben kettősfronti hatás érvényesül.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra