Céklás humusz egyszerűen

A cékla nagyon egészséges és egész évben elérhető zöldség, amelyet érdemes rendszeresen fogyasztanunk. Például céklahumuszként.

Céklahumusz

Borajánló: Sándor Zsolt Zweigelt 2015 Bükk

Hozzávalók 6 személyre:

  • 600 g cékla
  • 4 szelet rozskenyér
  • 1 teáskanál frissen őrölt római kömény
  • 2 gerezd fokhagyma
  • só, frissen őrölt bors
  • 100 ml olívaolaj
  • 1/2 citrom leve és reszelt héja
  • friss koriander a díszítéshez

A céklát egész évben érdemes fogyasztani
A céklát egész évben érdemes fogyasztani

Elkészítés

A céklát hideg folyó víz alatt alaposan mossuk meg, majd héjastul tegyük a sütőbe, és süssük 200 fokon legalább 40 percig. A rozskenyérszeleteket pirítsuk aranybarnára, vágjuk le a héjukat és kockázzuk fel.

Ha a cékla megsült, hagyjuk kissé kihűlni, de még melegen hámozzuk meg. Aprítógépben krémesítsük a kenyérkockákkal, olívaolajjal, sóval, borssal, fokhagymával és a római köménnyel. Ízlés szerint ízesítsük a citrom héjával és levével. Hűtőben hűtsük ki teljesen, majd tálaljuk frissen aprított korianderrel.

A recept a Nők Lapja Egészség 2018. augusztus-szeptemberi számában jelent meg.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +7 °C

Nagyobbrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, de délután északkeleten, és a Dunántúl északi felén már lehetnek napos időszakok. Elsősorban a délnyugati, déli megyékben kell többfelé esőre, záporra számítani. A többfelé élénk északias szél északkeleten meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 19 fok között alakul, a déli csapadékos tájakon lesz a leghűvösebb. Késő estére 7 és 12 fok közé hűl le a levegő. A frontérzékenyeknek ma nehéz napjuk lehet, az esőfelhők viszont szép lassan elvonulnak.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Somogy
Legrosszabbul:
Vas
Kezdjük újra