Félmilliárdot fizetett valaki egyetlen tonhalért Japánban

Michelin-csillagos szusiéttermeket üzemeltető csoport csapott le a 300 kilós állatra.

Több mint félmilliárd forintért, az eddigi második legmagasabb áron kelt el egy jókora kékúszójú tonhal vasárnap a hagyományos tokiói újévi tonhalárverésen.

tonhal, tengeri hal
A tonhalért szép summát kellett fizetni. Fotó: Getty Images

Közel 300 kilós volt a hal

Olyan kövér volt, mint egy tehén

– osztotta meg a 73 éves halász, aki kifogta a vasárnap eladott halat.

A Honsu-sziget északi csücskénél – az egyik fő tonhal-lelőhelyen – kifogott 276 kilós tonhalért a Michelin-csillagos szusiéttermeket üzemeltető Onodera Csoport fizette ki a 207 millió jenes (mintegy 530 millió forintos) árat. Ez a második legmagasabb ár, amelyet egy tonhalért fizettek az árverési adatok rögzítésének kezdete, 1999 óta.

Az év első tonhaláról úgy tartják, hogy szerencsét hoz. Azt kívánjuk, hogy csodálatos évük legyen azoknak, akik esznek ebből a halból 

– mondta a vállalat képviselője az aukción.

Az eddigi legmagasabb, 336,6 millió jenes (akkori árfolyamon 2,1 millió dolláros) árat 2019-ben ajánlotta meg egy 278 kilogrammos kékúszójú tonhalért Kimura Kijosi, a szusiéttermeket működtető Sushi Zanmai lánc tulajdonosa, önjelölt "tonhalkirály". Az ezt követő években mélybe zuhantak a leütési árak a tokiói tonhalárveréseken a koronavírus-járvány miatt, de a gazdasági szereplők szerint a most elért magas ár már az egész japán gazdaság talpraállását jelzi.


A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: +3 °C

Csökken a felhőzet, változóan felhős idő várható, de főként északon maradhatnak erősen felhős tájak, időszakok is. Az összefüggő csapadékzóna megszűnik, napközben már csak helyenként fordulhat elő gyenge eső. A délire, délnyugatira forduló szelet élénk, a Dunántúlon időnként erős lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9 és 14 fok között alakul, de az Északi-középhegységben több fokkal hidegebb is lehet. Késő estére 5 és 10 fok közé csökken a hőmérséklet. A szervezetet az érkező hidegfront igencsak megterhelheti.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra