Ezt ették a 100 évesnél idősebb emberek

A matuzsálemi kort megélt emberek közül van, aki a sörre és a chipsre esküdött, míg más úgy vélte, a nyers tojás a hosszú élet titka.

A 100 évet vagy annál is többet megélt embereket gyakran kérdezik az étrendjükről. Nagy részük azt mondja, igyekeznek egészségesen, kiegyensúlyozottan étkezni, például sok gyümölcsöt, zöldséget, halat, teljes kiőrlésű gabonafélét fogyasztanak. Vannak azonban, akiktől az előbb említettekhez képest meglehetősen szokatlan válasz érkezett. Ezeket gyűjtötte össze a Brightside cikke.

Van, aki a kor előrehaladtával sem mond le a fagylaltról
Van, aki a kor előrehaladtával sem mond le a fagylaltról. Fotó: Getty Images

Bacon

Susannah Mushatt Jones 116 éves koráig élt, és reggelire mindig négy szelet bacont, tojást és kukoricadarát evett. Unokahúga szerint megesett, hogy Susannah az utolsó szelet bacont szalvétába csomagolta, majd zsebre tette, mondván "jó lesz későbbre".

Nyers tojás

Emma Morano, aki 117 éves korában halt meg, kamaszkora óta meglehetősen szokatlan étrendet követett. Életének több mint 90 évében mindennap megevett három tojást, amiből kettő nyers volt. Mindemellett nagyon szerette a süteményeket, legtöbbször mézeskalácsot falatozott.

Csokoládé

Tudod, mennyit kell innod különböző életkorokban? Teszteld tudásodat!

A nőt, aki a történelem folyamán bizonyítottan a legtöbb évet élte a Földön - pontosan 122 év 164 napot - Jeanne Louise Calmentnek hívták. Rendkívül aktív életmódot folytatott, 100 éves koráig például még biciklizni is tudott. A csokoládét pedig egyenesen imádta, hetente körülbelül 2 kilót fogyasztott el a csemegéből.

Sör és chips

Amikor az akkor 100 éves Matilda Curciát 2018-ban megkérdezték, mi a hosszú élet titka, nemes egyszerűséggel azt felelte, hogy a sör és a chips. "Nincsenek fájdalmaim, és mindennap tornázok. És iszom a sörömet, eszem a chipsemet. Ennyi az egész" - nyilatkozta.

Sushi

Misao Okawa 117 évet élt, és úgy vélte, hogy hosszú életét két dolognak köszönheti: a napi 8 órás alvásnak és a sushi egy bizonyos fajtájának (ecetes párolt rizs és makréla).

Hering és narancslé

Nyers, sózott hering és a narancslé - Hendrikje van Andel-Schipper, vagy, ahogy mindenki ismerte, Hennie szerint ez a két élelmiszer nagyban hozzájárult ahhoz, hogy sokáig éljen. Hennie 115 éves korában halt meg.

Rántott csirke és fagylalt

Gertrude Baines, akit az idősek otthonában rendkívül szerény asszonynak ismertek, 115 éves volt, amikor elment. Mindenki tudta róla, hogy nagyon gyakran fogyaszt bacont, sült csirkét, illetve fagylaltot is.

Diétás üdítő

Theresa Rowley 2018-ban töltötte be 104. életévét, ennek apropóján készült vele egy interjú, amelyben elmondta: mindennap megiszik egy diétás kólát, ennek köszönheti, hogy ilyen sok gyertyát elfújhatott a képzeletbeli tortáján. "Azért iszom, mert szeretem" - szögezte le akkor.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +5 °C

A legtöbb helyen derült lesz az ég, de északkelet felől egyre több helyen növekszik meg erősen a felhőzet. Északkeleten éjfélig csak elvétve, később elszórtan alakulhat ki eső, zápor. Átmenetileg mindenütt mérséklődik, legyengül a légmozgás, majd hajnaltól északkeleten ismét megélénkül az északira, északkeletire forduló szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a derült délnyugati tájakon és a Bakony térségében ennél kissé hidegebb is lehet. Szombat éjszaka egy hidegfront érkezik, ami néhány fokos lehűlést hoz majd, illetve az időjárás is változékonyabbra fordul a hatására.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Komárom-Esztergom
Legrosszabbul:
Heves
Kezdjük újra