Ismerjük meg!
Szabályos alakjukról, szép élénkszínű kalapbőrükről és világos húsukról jól felismerhetők, az egyes fajok pontos megkülönböztetése már nehezebb feladat. A galambgombák igen különböző méretűek lehetnek, az egészen kicsiktől a termetesekig sokféle terem erdeinkben. Kalapjaik 5-15 cm átmérőjűek, általában szabályos domború alakúak, éretten inkább tölcséresek. Sima, selyemfényű vagy bársonyos felszínűek, ritkán nyálkásak, többnyire különböző élénk színekben pompáznak a kékes-liláktól az élénk pirosas vagy sárgás árnyalatokig. A galambgombákra szöveti felépítésük miatt merev, könnyen, pattanva, morzsásan törő hús jellemző. A kalap alsó felszínén a lemezek világosak, hófehértől a sárgás árnyalatokig találunk lemezeket, melyek a tönktől a kalap széléig tartanak, köztes lemezek nem jellemzőek. Ezek is törékenyek. A spórák a lemezekhez hasonlóan fehéresek, krémszínűek vagy a sárgásak.
A tönk fehér vagy halványszürkés, olykor rózsás, pirosas árnyalatú, a talaj közelében sötétebb sárgás-barnás színekbe forduló. A tönkhús is többnyire fehér, néhány fajnál pirosra, feketére színeződik.
A galambgombák között van néhány kifejezetten finom ehető gomba, néhányuk viszont a mérges gombák közé tartozik. Igaz, nem tartalmaznak erős mérgeket, nagyobb mennyiségben fogyasztva inkább enyhébb mérgezést, erős hányást, csikarást, hasmenést okoznak, egyik sem életveszélyes. A mérgező galambgombákra kivétel nélkül jellemző, hogy ízük csípős, kellemetlen, élvezhetetlen. Néhány mérges galambgomba megkóstolva is csalóka, mert a jóízűnek tűnő darabkák csak egy-két perces ízlelgetés után válnak csípőssé. A gyakorlott gombászok tehát kis darabot szájukba véve, majd kiköpve is megbizonyosodhatnak a kérdéses galambgombák pontos hovatartozásáról. A kóstolási szabály és módszer azonban csak a galambgombákra alkalmazható, avatatlanok számára pedig kifejezetten tilos, hiszen ők abban sem lehetnek biztosak, hogy galambgombával van dolguk, más fajoknál pedig egészen pici mennyiségek szájba vétele is okozhat halálos mérgezést.
Ehető például a közepes méretű kékhátú galambgomba (Russula cyanoxantha) - nevének megfelelően lilás-zöldeskék, helyenként esetleg barnás kalapja van, melynek bőre jól lehúzható - és a nagyobb fajta varashátú galambgomba (Russula virescens), amely kékes-szürkészöld, repedezett felszínű kalapú. Szintén ehető a sárgásbarna galambgomba (Russula mustelina) és a ráncos galambgomba (Russula vesca). A mézszagú galambgomba (Russula melliolens) élénkvöröses, barnás kalapú, barnás húsú, kifejezetten finom.
A beszédes nevű barnulóhúsú galambgomba (Russula xerampelina) kellemetlen halszagú, ennek ellenére finom, mert, furcsa szaga a főzéstől eltűnik. Az egyik legfinomabb, még akár nyersen is ízletes a dióízű galambgomba (Russula heterophylla), mivel azonban könnyen összetéveszthető a csípős ízű vörös galambgombával és a gyilkos galócával, hivatalosan nem forgalmazható, inkább csak az avatott gombászok csemegéje marad. A földtoló galambgomba (Russula delica) nagytermetű, tölcsér alakú, fehéres, a maga előtt tolt földtől piszkosnak tűnő gomba. Ehető, de nem különösebben jó ízű. Rossz ízű és ehetetlen viszont a büdös és hánytató hatású feketés vörös galambgomba, és még számos más társa. A galambgombák a hazai lomberdőkben, fák gyökeréhez kapcsolódva nőnek, kivételesen már májusban, de főként nyáron és ősszel találhatunk rájuk.
Miért jó?
Miután a galambgombákról nehéz volna és nem is célszerű fajonként írni, összetételükről sem egyszerű pontos adatokat mondani. A galambgombák, mint ehető kalapos gombáink általában nem csak ízletesek, de nagy víztartalmuk, viszonylag magas fehérje- és aminosav-tartalmuk, valamint a bennük található csekély zsírtartalom miatt kedvező élettani hatású, kalóriaszegény ételalapanyagok.
Hogyan fogyasszuk?
A galambgombáknak a kifejlett, viszonylag fiatal példányait érdemes gyűjteni. Törékeny voltuk miatt mindig dobozban vagy kosárban szállítsuk, majd lehetőleg frissen fogyasszuk őket, mert gyorsan megkukacosodhatnak. Feldolgozásig levegős helyen tartsuk. Ha nem kukacos, szeletekre vágva és felfűzve jól szárítható, majd porítható vagy füstölhető. Félkész-ételként le is fagyaszthatjuk.
Az ehető galambgombákat minden esetben alaposan, 15-20 percen át kell főzni vagy sütni (grillezni), nyers fogyasztásra kevés kivételtől eltekintve nem alkalmasak. Legtöbbjük íze magában jellegtelen, de kitűnőek más gombákkal együtt elkészítve, levesbe, húsok mellé párolva, gombapaprikásként, gombatölteléknek fűszerezve vagy salátába. Az ízletes fajtákat egyszerűen zöldfűszerekkel, sóval, borssal fűszerezve tepsiben is kisüthetjük.
Elkészítés előtt válasszuk el a tönköt és a kalapot. Az utóbbit félbe vágva bizonyosodjunk meg róla, hogy nem kukacos-e, az esetleg sérült részeket vágjuk ki. A kalap bőrét nem kell lehúzni, de ha szennyezett, nyálkás, a legtöbb fajnál könnyen lehúzható. A gombát folyó vízben mossuk meg. Tönkjéből rántottát, levesbetétet, kalapjából sóval, borssal fűszerezve és megvajazva sült gombát készíthetünk. A galambgombákból szalonnával, hagymával, tejföllel, juhtúróval, sajttal együtt sütve pikáns gombaételeket gyárthatunk.
Érdekességek
A galambgombáknak világszerte mintegy hétszáz faja él. Igen gyakoriak, Európában százötven-kétszáz fajuk ismert. Hazánk lomberdeiben mintegy száz faj lelhető fel.
Legjobban: