Egyre több a kórházak elleni zsarolóvírusos támadás

Az ENSZ és ötven tagállama megkongatta a vészharangot New Yorkban a kórházak ellen bevetett zsarolóvírusok terjedése miatt. A támadások a paciensekre, sőt a nemzetközi békére nézve is veszélyesek.

A zsarolóvírusok olyan szoftverek, amelyek segítségével a számítógépes kalózok zárolják az áldozatok (magánszemélyek, cégek vagy intézmények) számítógépén lévő adatokat, majd pénzt követelnek a blokkolás feloldásáért. Amikor ez kórházakat érint, az „élet-halál kérdése lehet” – mondta helyi idő szerint pénteken Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója az ENSZ Biztonsági Tanácsa – az Egyesült Államok kezdeményesére összehívott – rendkívüli tanácskozásán felszólalva.

A főigazgató szerint felmérések igazolják, hogy az ilyen jellegű, egészségügy elleni támadások mind a méreteiket, mind a gyakoriságukat tekintve növekedtek az utóbbi időben. Tedrosz kiemelte a nemzetközi együttműködés fontosságát az ellenük való harcban. Hangsúlyozta, hogy ezek a zsarolások komoly veszélyt jelentenek a nemzetközi biztonságra, és felszólította a BT-t, hogy ilyen problémaként kezelje a kérdést.

Közös nyilatkozatban mintegy ötven ország (közöttük Dél-Korea, Ukrajna, Japán, Argentína, Franciaország, Németország és Nagy-Britannia) hangsúlyozta, hogy ezek a támadások közvetlen veszélyt jelentenek a közbiztonságra, emberi életeket veszélyeztetnek (...), és fenyegetést jelenthetnek a nemzetközi békére és biztonságra is”. A nyilatkozatban konkrét nevek említése nélkül felszólították az államokat, hogy „az ügy teljes ismeretében” ne hagyják, hogy a területükön működjenek ezeknek a támadásoknak a felelősei.

Borítókép: Getty Images

Tudod, mennyit kell innod különböző életkorokban? Teszteld tudásodat!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Erőteljes felhőképződésre számíthatunk, így általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, majd késő délutántól, estétől elkezd csökkenni a felhőzet. Gyenge záporeső egy-egy helyen fordulhat elő. A több helyen élénk északi, északkeleti szél északkeleten olykor meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között alakul, de a tartósan felhős nyugati határvidéken ennél hűvösebb is lehet. Késő estére 7 és 12 fok közé csökken a hőmérséklet. A következő napokban már jelentősebb esőtől nem kell tartanuk, sőt egyre hosszabb időre előbújik a nap is. Ennek ellenére semmilyen melegedés nem várható egyelőre.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Csongrád-Csanád
Legrosszabbul:
Zala
Kezdjük újra