Ennyivel csökkent a kórházi ágyak száma 10 év alatt

Hét százalékkal csökkent 10 év alatt az Európai Unióban (EU) a kórházi ágyak száma.

Az EU statisztikai hivatala, az Eurostat által 2022-ben elvégzett felmérésének nemrég publikált adatai szerint 2,3 millió kórházi ágyat tartanak számon az Európai Unióban.A legfrissebb statisztika szerint tehát tavalyelőtt minden 100 ezer emberre 516 kórházi ágy jutott, míg 2012-ben ez a szám 563 volt.

ápolónő egy beteg mellett
Csökkent a kórházi ágyak száma 10 év alatt. Fotó: Getty Images

A legjobban és legrosszabbul álló országok 

A legtöbb kórházi ágyat Németországban (mintegy 642 ezret), Franciaországban (több mint 374 ezret), illetve Lengyelországban (több mint 231 ezret) tartották számon 2022-ben, a legkevesebbet pedig Máltán (2158), Luxemburgban (2609), illetve Cipruson (2857).

A legtöbb kórházi ágy a népesség méretéhez viszonyítva Bulgáriában volt: 100 ezer emberre átlagosan 823 jutott. Magyarországon a statisztika szerint 665 ágy állt rendelkezésre minden 100 ezer emberre. A legalacsonyabb arányt pedig Spanyolországban rögzítették, ahol 100 ezer főre 294 ágy jutott.

Hosszú távú ápolásra, gondozóintézetekben a legtöbb ágyat, 100 ezer főre 1420-at Hollandiában tartották fenn, a legkevesebbet, 25-öt, illetve 26-ot pedig Bulgáriában, illetve Görögországban.

Ez lehet az oka a csökkenésnek

Az uniós hivatal szerint a csökkenés részben a tudományos és technikai fejlődésnek tudható be, amelynek révén csökkent a páciensek kórházban töltött napjainak átlagos száma, vagy mindössze járóbeteg-ellátásra korlátozódott.

Nem operálnak fővárosi kórházakban, 41 fok van a műtőkben.

Tudod, mennyit kell innod különböző életkorokban? Teszteld tudásodat!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +5 °C

Frontális felhőzet vonul át az országon északkeletről dél, délnyugat felé haladva. Mögötte észak felől gyorsan csökken a felhőzet, legtovább délnyugaton marad felhős az idő. A Dunától keletre elszórtan, a Dunántúlon csak helyenként várható eső, zápor. Az északkeleti, északi szél megélénkül, néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között valószínű. Szombat éjszaka egy hidegfront érkezik, ami néhány fokos lehűlést hoz majd, illetve az időjárás is változékonyabbra fordul a hatására.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Jász-Nagykun-Szolnok
Legrosszabbul:
Pest
Kezdjük újra