Foghúzás után: ezek a tiltott ételek

A foghúzást követően a fájdalom gyorsan elmúlhat, a gyógyulás ugyanakkor több napig is elhúzódhat. Ez idő alatt egyáltalán nem mindegy, mit eszünk és iszunk.

A fogászati kezelések modernizációjának köszönhetően egyre nagyobb arányban megmenthető egy rossz állapotban lévő fog. Bizonyos esetekben viszont már csak a kihúzása enyhítheti a beteg tüneteit. A drasztikus kezelés az érzéstelenítéseknek köszönhetően már nem jár olyan mértékű fájdalommal, és ugyan a kellemetlen panaszok viszonylag rövid időn belül csillapodnak, a foghúzást követően az íny regenerációja hosszabb időt vesz igénybe. A Dental Excellence cikke foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat. 

Foghúzás után tilos ezeket enni

A foghúzásra több okból is szükség lehet: például kiterjedt szuvasodás, valamilyen fertőzés kialakulása, vagy a fogak túlzsúfoltsága mind indokolttá teheti a fog kihúzását. Bizonyos élelmiszerek fogyasztása egyáltalán nem javasolt a beavatkozást követően, ezek ugyanis ingerelhetik a sérült területet és gyulladások kialakulását eredményezhetik. A szakértők szerint foghúzás után kerüljük az alábbi élelmiszereket.

szívószál
A szívószál is sok problémát okozhat. Fotó: Getty Images

Kemény húsú zöldségek és gyümölcsök: Nyersen fogyasztva például az alma, a körte vagy a sárgarépa irritálhatja és felsértheti az érzékeny fogínyt, fájdalmat okozva és lassítva a gyógyulást.

Sok rágást igénylő élelmiszerek: A foghúzás hatására az állkapocs gyulladt és érzékeny lesz, és nem tesz jót ha túlerőltetjük olyan élelmiszerek fogyasztásával, amelyek nagyon sok rágást igényelnek. 

Szívószállal fogyasztható üdítőitalok: Hogy enyhítsék az irritáció mértékét, sok fogorvos és szájsebész pépesített élelmiszereket és turmixokat ajánl. Kerüljük azonban a szívószál használatát a foghúzást követő 1-2 napban! Ennek oka, hogy a szívás elmozdíthatja a bemetszés felett képződő vérrögöket, és vérzést okozhat. Így pedig a terület hosszabb ideig nyitott marad, növelve a fertőzés kialakulásának kockázatát.

Csípős, túl fűszeres élelmiszerek: A csípős íz sokkal intenzívebb abban az esetben, ha a foghúzás után egy seb marad a szánkban. Nem javasolt továbbá a túl fűszeres ételek fogyasztása sem, hiszen ez is további irritációt eredményezhet.

Tejes, nyers húst tartalmazó ételek: A kihúzott fog helye néhány napig fokozottan ki van téve a fertőzéseknek, nem javasolt ezért olyan élelmiszereket fogyasztani amelyek növelhetik a fertőzésveszélyt. Kerüljük tehát a tejtermékeket, a tojást, illetve az olyan ételeket, amelyek nyers, vagy nem kellően átsütött húsokat tartalmaznak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +7 °C

Nagyobbrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, de északkeleten, délután már a Dunántúl északi felén is lehetnek napos időszakok. Elsősorban a délnyugati, déli megyékben kell többfelé esőre, záporra számítani. A többfelé élénk északias szél északkeleten meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 19 fok között alakul, a déli csapadékos tájakon lesz a leghűvösebb. A frontérzékenyeknek ma nehéz napjuk lehet, az esőfelhők viszont szép lassan elvonulnak.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Somogy
Legrosszabbul:
Vas
Kezdjük újra