Kedves orvosnál jobban gyógyulunk

Azok a betegek, akik számára szimpatikus az orvosuk, gyorsabban gyógyulnak, és kevésbé valószínű, hogy szövődmény alakul ki náluk - derült ki a Thomas Jefferson Egyetem új kutatásból.

Úgy tűnik, nem csak a gyógyulásba vetett hit, hanem az orvosunk iránti szimpátia is segítheti a kezelés sikerességét. Az egyetem kutatói olasz szakemberekkel közreműködve összesen 20 961 cukorbeteg, valamint az őket kezelő 242 orvos közötti viszonyt elemezték.

A vizsgálatokhoz a kutatók a Jefferson Scale of Empathy-t (JSE), vagyis egy olyan empátiát mérő skálát használtak, amely képes megmérni a betegek szempontjából, hogy mennyire empatikus az ellátás.

A kutatók emellett megmérték a betegek hemoglobin- valamint koleszterinszintjét is. Az eredmények egyértelmű összefüggést mutattak a páciens állapotának változása és az orvossal való jó, empatikus kapcsolat között. Az akut metabolikus szindróma esélye - ami gyakori szövődmény a cukorbetegek körében - ugyanis alacsonyabb volt támogatóbb személyiségű orvos esetében.

"Ez az új, nagy léptékű tanulmány megerősítette, hogy az empatikus orvos-beteg kapcsolat fontos tényezője a pozitív eredményeknek" - fűzte hozzá Mohammadreza Hojat, a kutatás vezetője.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +10 °C

Erősen felhős vagy borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon szakadozottabb, vékonyabb lehet a felhőzet. Többfelé várható csapadék a délnyugatról északkelet felé tartó tömbökből: hazánk északnyugati felén inkább eső, zápor, míg a déli, délkeleti tájakon záporok, zivatarok - utóbbiak kialakulására délutántól számíthatunk, melyeket helyenként felhőszakadás is kísérhet. Az északi, északkeleti szél többfelé megélénkül, északkeleten és a Nyugat-Dunántúlon helyenként megerősödik. Zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország északnyugati, északi felében 11 és 18, délebbre 19 és 25 fok között várható. Késő estére 7 és 15 fok közé hűl le a levegő. A melegfront nyomában ma egy hidegfront halad át az országon.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Győr-Moson-Sopron
Legrosszabbul:
Komárom-Esztergom
Kezdjük újra