Kiderült, mi lesz az OPNI helyén

Az egykori elmegyógyintézet épületében elitgimnáziumot alakít ki a kormány a Külügyminisztérium közreműködésével.

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította a kormány az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) helyére tervezett "budapesti nevelési-oktatási célú beruházást", amely valójában egy elitgimnázium lesz - derült ki a szerdán megjelent Magyar Közlönyből.

Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet.
Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet. Fotó: Wikipédia/Texaner

Folyamatosan pusztul

Az OPNI 139 évnyi működés után szűnt meg 2007-ben. A telket egy törvényjavaslat alapján a Közép-európai Oktatási Alapítvány kapta meg ugyanebben az évben. A tervek szerint az elitgimnáziumot az egykori elmegyógyintézet épületében alakítja ki a kormány a Külügyminisztérium közreműködésével. A hatalmas épület műemlék. Bezárása óta őrzik, de a szintén kiürített melléképületeivel együtt folyamatosan pusztul.

Az alapítvány az épület mellett kétmilliárd forintot kap az öt évfolyamos, bentlakásos középiskola létrehozásához, ahol a diákok nemzetközi érettségit szerezhetnek. Az oktatás fizetős lesz, de szociális okból a tanulók tandíjmentességet kaphatnak.

A kiemelt beruházásnál nem kell lefolytatni településképi véleményezési eljárást, így az ellenzéki vezetésű II. kerületi önkormányzatnak sem lehet beleszólása abba, mi épül pontosan a területén. Az intézményre nem vonatkozik majd a nemzeti köznevelési törvény sem.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Nyugaton, délnyugaton és északkeleten lesz szakadozottabb a felhőzet, másutt jellemzően erősen felhős vagy borult marad az ég. Egyre kevesebb helyen eshet az eső. A Nyugat-Dunántúlon és északkeleten élénk, néhol erős széllökések kísérik az északias szelet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 16 fok között alakul, ennél kissé melegebb a kevésbé felhős tájakon lehet. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl a levegő. A frontérzékenyeknek ma nehéz napjuk lehet, az esőfelhők viszont szép lassan elvonulnak.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Baranya
Legrosszabbul:
Vas
Kezdjük újra