Közös gyermeke született három brit szülőnek

Az Egyesült Királyságban elsőként született olyan gyermek, akinek három biológiai szülője is van. Világszerte csupán néhány hasonló esetre volt eddig példa.

Érdemes leszögezni, hogy a baba DNS-e zömében így is édesapjától és édesanyjától származik, ugyanakkor van egy csekély, 1 ezrelékes rész, amelyet egy harmadik, női donortól örökölt. A gyermek ugyanis lombikprogram keretében fogant, amelynek során ezzel a megoldással igyekeztek elejét venni annak, hogy úgynevezett mitokondriális betegségek alakuljanak ki nála – számolt be róla a BBC híroldala. A kezelési módszer hivatalosan 2015 óta engedélyezett a szigetországban, de mostanáig egyszer sem alkalmazták. Az első háromszülős újszülött 2016-ban az Egyesült Államokban jött világra egy jordániai család gyermekeként. A brit Humán Termékenységi és Embriológiai Hatóság (HFEA) közlése szerint ötnél kevesebb hasonló esetet jegyeztek fel eddig a világon.

babaláb, újszülött anyja kezében
A mitokondriális betegségek súlyos veszélyt jelentenek az újszülöttekre. Fotó: Getty Images

A mitokondriális betegségek gyógyíthatatlan veleszületett kórképek, amelyek megszületését követően órákon, napokon belül az újszülött halálát okozhatják. A mitokondriumok a legtöbb sejtünkben megtalálható fontos alkotóelemek, amelyek a működéshez szükséges energiával látják el a sejteket. Amennyiben hibásan fejlődnek, és emiatt nem tudják betölteni a funkciójukat, úgy zavart szenved a szervezet energiaellátása, ami a többi között agyi károsodást, izomsorvadást, szívelégtelenséget és vakságot idézhet elő. Fontos, hogy a mitokondriális betegségek kizárólag az anya által örökítődhetnek át. Ha tehát mesterséges megtermékenyítés (IVF) során egy egészséges donor petéjének mitokondriumát adják az embriónak, akkor megelőzhető a mitokondriális betegségek kialakulása. Vannak családok, amelyek több gyermeket is elvesztenek így, és ez az egyetlen lehetőségük arra, hogy saját egészséges gyermekük születhessen.

Mint azt megírtuk, brit kutatók elsőként 2010-ben jelentették be, hogy sikeresen hoztak létre egészséges embriót mitokondriális donációval.

Szerdai közleményében a HFEA csupán annyit közölt, hogy még vizsgálja, a mitokondriális donáció valóban biztonságos és etikus betegségmegelőzési módszernek tekinthető-e. A mostani kezelés Newcastle városában történt, arra vonatkozóan viszont nem árult el információt a hatóság, hogy teljes mértékben sikeresnek bizonyult-e. Az esetről hamarosan tudományos beszámolót tehetnek közzé a newcastle-i szakemberek. A HFEA mindeddig 32 esetben adott engedélyt hasonló donációra.

Tudod, mennyit kell innod különböző életkorokban? Teszteld tudásodat!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +5 °C

Gomolyfelhős idő várható napsütéssel, és a középső és déli megyékben helyenként kisebb eső, zápor is lehet. Az északkeleti, északi szél megélénkül. Késő estére 7 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Napközben hidegfronti hatás érvényesül, ami a frontérzékenyek számára kellemetlen tünetekkel szolgálhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Győr-Moson-Sopron
Legrosszabbul:
Zala
Kezdjük újra