Medvegulyást kínált vendégeinek egy szlovákiai étterem

Meghökkentő elem került fel egy tátracsorbai étterem menüjére mindenszentek hétvégéjén: medvegulyást és knédlit, valamint medvetepertőkrémet rendelhettek a vendégek.

Szlovákiában tilos védett állatokkal és azokból készült termékekkel kereskedni. Külön engedélyt erre csak a környezetvédelmi minisztérium adhat – írja a pozsonyi Napunk hírportál. A tátracsorbai (Tatranská Štrba) étterem különleges kínálatáról egy vendég értesítette a Markíza televíziót. A csatorna kérdésére a vendéglátóhely alkalmazottai azt mondták, hogy a medvehús egy, a Tátra alatti régióban elejtett állatból származott. Azt a Markíza nem tudta kideríteni, hogy minderre a környezetvédelmi tárca is adott-e ki engedélyt.

Az ügyben a My sme les civil szervezet feljelentést tett, de vizsgálatot indított a poprádi Regionális Közegészségügyi Hivatal és a környezetvédelmi felügyelőség is. Erős kétségeink vannak afelől, hogy ez a tevékenység összhangban van-e a törvénnyel. Megdöbbentő, hogy az étterem dolgozói azt állítják, hogy a medvehús megszerzéséhez elég, ha vannak megfelelő kapcsolatok a Tátrai Nemzeti Park Igazgatóságával, amelyet egy jogerősen elítélt, farkasokat elejtő orvvadász vezet” – idézi a Napunk Michal Haringot, a My sme les munkatársát. A nemzeti park igazgatósága mindenesetre tagadta a Markízának nyilatkozva, hogy az étterem által felszolgált medvét a hozzájuk tartozó vadászterületeken ejtették volna el.

A közelmúltban tíz ember betegedett meg Észak-Karolinában, miután medvehúsból készült ételt ettek.

Borítókép: Getty Images

Tudod, mennyit kell innod különböző életkorokban? Teszteld tudásodat!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

A legtöbb helyen derült lesz az ég, de északkelet felől egyre több helyen növekszik meg erősen a felhőzet. Északkeleten éjfélig csak elvétve, később elszórtan alakulhat ki eső, zápor. Átmenetileg mindenütt mérséklődik, legyengül a légmozgás, majd hajnaltól északkeleten ismét megélénkül az északira, északkeletire forduló szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a derült délnyugati tájakon és a Bakony térségében ennél kissé hidegebb is lehet. Szombat éjszaka egy hidegfront érkezik, ami néhány fokos lehűlést hoz majd, illetve az időjárás is változékonyabbra fordul a hatására.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Győr-Moson-Sopron
Legrosszabbul:
Heves
Kezdjük újra