Összeesett a villamosmegállóban, kollégái időben léptek

Hazafelé sétált egy csapat építőmunkás, amikor egyikük rosszullétre kezdett panaszkodni kollegáinak. A 40 év körüli férfi egy villamosmegállóban ült le egy padra pihenni, majd hirtelen összeesett.

Munkatársai azonnal a férfi segítségére siettek és mentőt hívtak, majd a telefonos utasítások szerint megvizsgálták a férfit, aki ekkor még lélegzett. A mentésirányító azonnal rohamkocsit riasztott, ami éppen időben ért a helyszínre: a beteg keringése akkor omlott össze. Azonnal megkezdték az életmentést és a beteget kritikus állapotban szállították kórházba – számol be az esetről az Országos Mentőszolgálat Facebook oldalán.

Amikor az újraélesztéssel nem szabad megvárni a mentőt

Bárki bármikor kerülhet olyan helyzetbe, hogy segítséget kell nyújtania egy életveszélybe került embertársának. Ilyenkor nincs idő habozni, ezért kulcsfontosságú, hogy mindenki tisztában legyen az alapszintű újraélesztés lépéseivel.

Minden esetben meg kell győződni a bajba jutott személy állapotáról, esetleges sérüléséről, illetve szükség esetén segítséget kell hívni hozzá a 112-es segélyhívószámon . Ezután sem szabad magára hagyni, maradjunk vele. Amennyiben pedig leállt a légzése és a szívverése, haladéktalanul kezdjük meg a szív-tüdő újraélesztést a mentők kiérkezéséig. Könnyen lehet ugyanis, hogy ezen múlik az áldozat élete.

Az újraélesztés lépései egy korábbi cikkünkben lépésről lépésre megtekinthetők.

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +11 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de a déli és keleti tájakon szakadozottabb, vékonyabb lehet a felhőzet. Többfelé várható csapadék a délnyugatról északkelet felé tartó tömbökből: általában eső, zápor, de a déli, délkeleti vidékeken zivatarok is kialakulhatnak, melyeket helyenként felhőszakadás kísérhet. Az északi, északkeleti szél fokozatosan veszít erejéből, azonban zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 7 és 15 fok közé hűl le a levegő. Néhány napig marad az esős, őszies idő, a hidegfront pedig az arra érzékenyeknél akár komoly panaszokat is kiválthat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Bács-Kiskun
Legrosszabbul:
Jász-Nagykun-Szolnok
Kezdjük újra