Pénzt kért a korábbi műtéti időpontért, elkapták a fül-orr-gégészt

Fővárosi és Pest megyei rendelőintézetekben is dolgozott az az 52 éves fül-orr gégész, akire a napokban csaptak le a nyomozók. Vesztegetés elfogadása miatt állhat bíróság elé.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfő reggeli közleménye szerint a férfi a magánrendelésén ajánlott olyan közfinanszírozott műtéteket betegeinek, amelyek jelentős részét később valóban el is végezte. Egy-egy operációért "adminisztrációs díj" néven 90 ezer forint körüli összeget kért el minden páciensétől. Cserébe azt ígérte, hogy az elmondása szerint máskülönben hét-nyolc hónapos várakozási időt lerövidíti egy-másfél hónapra.

A betegek a pénzt a műtétet követő kontrollvizsgálaton adták át az orvosnak a vizsgálat 15 ezer forintos díjával együtt. A fül-orr gégész ellen névtelen bejelentés alapján indult nyomozás az ügyben. A férfit a nyomozók november 4-én fogták el otthonában. Kutatást tartottak a lakásán és azokban a rendelőkben is – összesen öt helyszínen –, ahol a betegeit fogadta. Jelentős összegű pénzt, nagy értékű autót, orvosi dokumentációkat és a pénzmozgásokról készült, kézzel írt feljegyzéseket foglaltak le tőle.

Az orvost őrizetbe vették, illetve vesztegetés elfogadása miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A bíróság 30 napra elrendelte a bűnügyi felügyeletét.

Borítókép: police.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +7 °C

Nagyrészt felhős, délen, délnyugaton borult idő valószínű, de az északkeleti, majd délután az észak-dunántúli tájakon is szakadozott lehet a felhőzet, rövidebb napos időszakokra is számíthatunk. A délnyugati, déli megyékben többfelé várható eső, zápor, helyenként kiadós mennyiségű csapadék hullhat. Továbbá a nyugati és keleti határvidéken is előfordulhat helyenként gyenge csapadék. A többfelé élénk északi, északkeleti szél északkeleten olykor meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 19 fok között alakul, a déli csapadékos tájakon lesz a leghűvösebb. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő. Fronthatással nem kell számolni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Somogy
Legrosszabbul:
Szabolcs-Szatmár-Bereg
Kezdjük újra