Terhesség: ennyi kalóriára van szükség

Az egészséges táplálkozás csökkentheti a magas vérnyomás kialakulásának esélyét a terhesség alatt, valamint annak kockázatát, hogy a magzat kis súllyal születik - erősítette meg egy új kutatás.

Azoknál a nőknél, akik az egészséges táplálkozási index (Healthy Eating Index, vagyis HEI) szerint magasan rangsorolt - vagyis egészséges és táplálkozási szempontból megfelelő - élelmiszerekből álló étrendet követtek, 67 százalékkal kisebb volt az esélye annak, hogy terhességük alatt a magzat nem megfelelően növekszik, mint azoknál, akik nem eszerint étkeztek. Előbbiek esetében 54 százalékkal kisebb volt a várandósság alatti magas vérnyomás kialakulásának kockázata is - számolt be a Society for Maternal-Fetal Medicine éves ülésén ismertetett tanulmányról a Healthline.

egészséges táplálkozás a várandósság alatt
Nem mindegy, hogy miből és mennyit eszünk a várandósság alatt. Fotó: Getty Images

Fókuszban az egészséges táplálkozás

A tanulmányhoz a kutatók 762 nő étrendjét vizsgálták meg, akik vagy a terhesség harmadik trimeszterében jártak, vagy három hónapon belül adtak életet gyermeküknek. A résztvevőknek egy étrendjükre vonatkozó kérdőívet kellett kitölteniük, amit az Egyesült Államokban elfogadott egészséges táplálkozási index segítségével értékeltek ki a kutatók. A HEI 1 és 100 közötti pontszámok alapján rangsorolja az étrendet aszerint, hogy az mennyire egészséges. A 70 vagy annál magasabb HEI-pontszámmal rendelkezőknél a kutatók szerint kisebb volt a magzati növekedési zavarok előfordulási aránya.

Csökkentheti-e a COVID-19 elleni védőoltás a termékenységet? Ajánlott-e várandósként beoltatnunk magunkat? Megvédi-e a magzatot a terhesség alatt beadatott vakcina? Megkaphatjuk-e az oltást, ha még szoptatunk? A legfontosabb kérdésekre adott szakértői válaszok egy helyen .

"Tudtuk, hogy az általunk elfogyasztott ételek jelentős hatással vannak az egészségi állapotunkra. Ez a kutatás megmutatja, hogy a HEI egy újabb lehetséges eszköz, amelyet dietetikusokkal és táplálkozási szakemberekkel együttműködve arra használhatunk, hogy javítsuk a terhesség kimenetelét" - közölte Xiao Yu Wang, a tanulmány szerzője, a Washington University School of Medicine rezidens orvosa.

A mennyiség és a minőség is fontos

Tudod, mennyit kell innod különböző életkorokban? Teszteld tudásodat!

Ahogy azt Lauri Wright, az Észak-Floridai Egyetem táplálkozási és dietetikai tanszékének vezetője elmondta, a terhes nők étrendje némileg eltér a nem várandósokétól , mivel előbbieknek átlagosan napi 300-zal több bevitt kalóriával, valamint fokozottabb fehérje-, ásványianyag- és vitaminbevitellel kell számolniuk. Egyebek mellett folsavból, kalciumból, vasból, cinkből és D-vitaminból is az átlagosnál nagyobb mennyiségre van szükségük. "A megnövekedett kalória- és tápanyagszükséglet azzal jár, hogy húsfélékből és tejtermékekből, valamint zöldségekből és gyümölcsökből is ajánlott többet fogyasztani" - nyilatkozta Wright a Healthline-nak.

A több ugyanakkor nem azt jelenti, hogy a terhes nőknek "két ember helyett kell enniük", ahogy azt a közvélekedés még ma is tartja. Ha ugyanis a várandósság alatt zömében egészségtelen ételeket fogyaszt a kismama, vagy egyáltalán nem számolja a kalóriákat és mindent megeszik, amit megkíván, jelentős súlytöbblettel fut neki a szülésnek. Ez pedig a sajátján kívül a magzat súlyára és egészségi állapotára is negatív hatással lehet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, majd a gomolyfelhők összeesnek, és elkezd csökkenni a felhőzet, kiderül az ég. Csapadék nem lesz. A több helyen élénk északi, északkeleti szél fokozatosan mérséklődik. Késő estére 7 és 12 fok közé csökken a hőmérséklet. Hajnalra általában 2 és 8 fok közé hűl le a levegő, de a hidegre hajlamos helyeken gyenge fagy sem zárható ki. A következő napokban már jelentősebb esőtől nem kell tartanuk, sőt egyre hosszabb időre előbújik a nap is. Ennek ellenére semmilyen melegedés nem várható egyelőre.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Hajdú-Bihar
Legrosszabbul:
Somogy
Kezdjük újra