Tisztázta a rendőrség, ezt a törvényt nem tartatják be

Nem büntetést, hanem köszönetet érdemel, aki a mások által kidobott visszaváltható palackokat összegyűjti, majd leadja a REpontok valamelyikén – foglalt állást szerdán az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).

Október elején a Dívány írta meg, hogy „egyre többen élnek abból, hogy a szemetesbe dobott, betétdíjas palackokat összegyűjtik, majd nagy tételben visszaváltják”. A cikk ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez szabálysértésnek minősül, sőt, az elkövetők 6500-tól 65 ezer forintig terjedő pénzbüntetéssel sújthatók. A hulladékról szóló 2012-es törvény ugyanis kimondja, hogy a szemetesbe dobott palackok és alumíniumdobozok települési hulladéknak minősülnek. Ha pedig a hulladékot a gyűjtőedényből arra nem jogosult személy veszi ki, a rendőrök helyszíni bírságot szabhatnak ki rá.

Az ORFK szerdai közleményében reagált a felmerült aggályokra. „A hulladék kérdése társadalmi kérdés, kezelése felelősség. Éppen ezért rendelkezik a törvény úgy, hogy a hulladéknak mindig van tulajdonosa. Fontos ugyanis, hogy ne legyen egyetlen olyan pillanat sem, amikor azért senki nem visel felelősséget, amikor a kidobott szemét sorsa nem követhető és nem számonkérhető” – fogalmaz a rendőrség. Hozzáteszik azonban, hogy az éremnek van egy másik oldala is.

„Közös érdekünk, hogy egészségünk és környezetünk védelme, tisztán tartása, valamint a fenntarthatóság elérése érdekében a lehető legtöbb hulladék visszakerüljön a körforgásba újrafeldolgozásra. Aki ebben azzal működik közre, hogy a mások által kidobott visszaváltható palackokat összegyűjti, és elviszi a gyűjtőpontra, nem büntetést, hanem tulajdonképpen köszönetet érdemel. De annyit mindenképpen, hogy önmagában ezen tevékenységéért ne kelljen rendőri fellépéssel számolnia” – hangsúlyozza az ORFK. Egyszersmind a közlemény tisztázza, hogy a rendőrök minden esetben figyelembe veszik a törvényi szabályozás mögött húzódó valós társadalmi érdekeket. Éppen ezért pusztán azért, mert valaki mások által elhagyott, eldobott visszaváltható palackokat gyűjt, nem fognak intézkedni vele szemben.

„Utóbbival csak annak kell számolnia, aki mindezt nem a társadalmi együttélés szabályai szerint teszi: aki kiborítja a kuka tartalmát, megrongálja a tárolót, a lakóközösséget zavarva, hangoskodva, megbotránkoztató módon viselkedik. A rendőrségnek ugyanis nem az a célja, hogy a békés, másoknak kárt nem okozó állampolgárokat zaklassa; az ő tevékenységüket nem minősíti társadalomra veszélyesnek” – szögezi le a rendőrség.

Borítókép: Getty Images

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Marad az általában erősen felhős vagy borult idő, de főként keleten lehetnek átmeneti vékonyodások, szakadozások a felhőzetben. Napközben az ország döntő részén megszűnik a csapadék, délután csak kevés helyen lehet kisebb eső, futó zápor, majd estétől dél felől ismételten növekszik a csapadék esélye. Az északi, északnyugati nagy területen kísérhetik élénk, az Alpokalján helyenként erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet hazánk nagyobb részén 12 és 18 fok között alakul, de keleten, délkeleten helyenként pár fokkal melegebb, míg az északnyugati határ közelében hűvösebb is lehet. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Fronthatással nem kell számolni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Tolna
Legrosszabbul:
Somogy
Kezdjük újra