Több mint egy évig is várhat, aki csípőprotézist akar

A hazai orvosi ellátásra létrehozott várólistákon továbbra is több tízezer magyar neve szerepel: ők azok, akik hónapokig, sőt akár több mint egy évig is várni kényszerülnek egy műtéti beavatkozásra. Az Economx összefoglalója a konkrét számok alapján mutatja be a várólistán szereplők helyzetét.

Szeptember végén több, mint 40 ezer beteg várt valamilyen műtéti beavatkozásra az állami egészségügyben – válaszolta a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) az Economx megkeresésére. Az egészségbiztosító arra számít, hogy az újabb többletforrásoknak köszönhetően hamarosan a pandémia előtti szintre mérséklődik a várakozó betegek száma, ami akár 12 ezer fős betegszám lefaragást is jelenthet. Október első napjaiban a NEAK adatbázisában elérhető számok szerint a top három leghosszabb várólistán 30 471 beteg van. Valamivel több, mint 13 ezren szürkehályog-műtét miatt állnak sorba, majdnem 11 ezren térdprotézis műtétre, és több mint 6,5 ezren csípőprotézisre várnak. 

Jelenleg egy szemműtétre az átlagos várakozási idő az elmúlt 6 hónapban 44 nap volt, de például az Észak-Alföldön volt olyan kórház, ahol 186 napig kellett türelemmel lenniük a betegeknek. Térprotézis-műtét esetén az átlagos várakozási idő az elmúlt fél évben az országos összesítés szerint 244 nap volt, de Győrben például 554 napot, vagyis több mint 18 hónapot kellett várniuk a fájdalommal élő betegeknek. Csípőprotézis-műtétnél 170 nap volt az elmúlt hat hónapban a várakozási idő, Győrben 373 napot, a Tolna megyei Balassa János kórházban pedig 399 napig kellett várakozniuk a betegeknek.

Mintegy három és fél évvel az időpont-igénylés után, és tíz évvel az első fájdalom jelentkezését követően kapott időpontot csípőprotézis-műtétre egy 58 éves ürömi nő. Közben a munkáját is elveszítette. Részletek

Tudod, mennyit kell innod különböző életkorokban? Teszteld tudásodat!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Szinte országszerte csökken a felhőzet, reggelre döntően kiderül az ég. Csapadék nem lesz. A szél mindenütt legyengül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 8 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos helyeken gyenge fagy is lehet. A következő napokban már jelentősebb esőtől nem kell tartanuk, sőt egyre hosszabb időre előbújik a nap is. Ennek ellenére semmilyen melegedés nem várható egyelőre.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Hajdú-Bihar
Legrosszabbul:
Nógrád
Kezdjük újra