Zöld utat adnak az orvosi kannabisznak

Az Európai Uniónak ösztönöznie kell az orvosi kannabisz használatát - rögzítették az európai parlamenti képviselők szerdán elfogadott állásfoglalásukban.

Európában a magyarországi az egyik legszigorúbb kannabiszra vonatkozó törvényi szabályozás. Részletek itt.

Bizonyított, hogy az orvosi kannabisz hatékonyan csökkentheti az AIDS-hez, illetve a HIV-hez köthető nagymértékű fogyást, segíthet a mentális zavarok, például a pszichózis, valamint az epilepszia tüneteinek enyhítésében, valamint az Alzheimer-kór , az asztma, a rák és több más betegség kezelésében. Segít az elhízás és a cukorbetegség kockázatának csökkentésében, valamint a menstruációs fájdalom enyhítésében - olvasható a döntésről szóló közleményben.

Az Európai Parlament egységesítené az orvosi kannabiszra vonatkozó szabályozást az EU-ban
Az EP egységesítené az orvosi kannabiszra vonatkozó szabályozást (fotó: iStock)

Az Európai Parlament tájékoztatása szerint a képviselők állásfoglalásukban javaslatokat tettek az orvosi kannabisz kutatására irányuló uniós szabályozás hiányosságainak kezelésére, illetve sürgették a vonatkozó tudományos kutatást nehezítő szabályozási akadályok felszámolását és a kutatások megfelelő finanszírozását. Emellett felkérték a tagállamokat, hogy tegyék lehetővé, hogy az orvosok szakmai belátásuk szerint kannabiszalapú gyógyszereket írhassanak fel a betegeknek. Amennyiben ezek a gyógyszerek hatékonynak bizonyulnak, az egészségbiztosítási rendszereknek ugyanolyan módon kell támogatniuk azokat, mint teszik azt más típusú készítmények esetében.

Az állásfoglalás megemlíti továbbá, hogy a kannabiszalapú gyógyszerek használatára vonatkozó, tagállamonként eltérő szabályozás egységesítése és engedélyezése további bevételt jelentene, felszámolná a feketepiacos terjesztést, biztosítaná a kívánt minőséget és az unióban megkövetelt pontos címkézést. Nem mellesleg korlátozná a kannibiszhoz való illegális hozzáférést.

Tudod, mennyit kell innod különböző életkorokban? Teszteld tudásodat!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

Reggel az ország jó részén erősen felhős vagy borult lesz az ég, emellett azonban lesznek kevésbé felhős, sőt derült tájak is. Napközben a felhős részeken gomolyosodik a felhőzet, másutt gomolyfelhők képződnek, amelyek délután jobban össze is állhatnak. Nem valószínű csapadék. A többfelé élénk északi, északkeleti szél északkeleten olykor meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között alakul, de a tartósan felhős nyugati határvidéken ennél hűvösebb is lehet. Késő estére 7 és 12 fok közé csökken a hőmérséklet. A következő napokban már jelentősebb esőtől nem kell tartanuk, sőt egyre hosszabb időre előbújik a nap is. Ennek ellenére semmilyen melegedés nem várható egyelőre.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Csongrád-Csanád
Legrosszabbul:
Vas
Kezdjük újra