
Társadalom
Portré

"Már dolgozni is alig tudok, úgy köhögök..."
Zoltán (46) egyre többször szembesült azzal, hogy a játszótéren már csak a padról figyeli gyermekeit, mert nem bírja szusszal a tempójukat. A munkájában is hátráltatta a sok légúti panasz: veszélyes üzem volt ácsként, a tetőn állva köhögő rohamot kapni.


Mell-véd: így segítenek a rákos betegen
Több emlőrákosokat segítő civil szervezet is létezik, ezek egyike a Mell-véd közösség. Nemcsak érintettek lehetnek tagjai, hanem bárki, aki családtagja, barátja miatt találkozott a betegséggel, vagy egyszerűen csak érdekli a téma, és segíteni szeretne.



"A beteg kutat, segítenünk kell neki"
Igenis lehet szakértője a beteg saját betegségének, ezen pedig az élete is múlhat - a limfóma esetében különösen így van ez. Ezt felismerve szervez az idei Limfóma Világnap alkalmából ismételten orvos-beteg találkozót a Magyar Onkohematológiai Betegekért Alapítvány. A szeptemberi esemény apropójából beszélgettünk Kéri Ibolya elnökkel az alapítvány munkájáról, a betegedukációról és az alternatív terápiákról.


Érintettből önkéntes, avagy: legyőzhető a limfóma
A limfóma komoly veszélyt jelent, de míg diagnózisa 20-30 évvel ezelőtt egyenlő volt a halálos ítélettel, addig ma már lényegesen több a gyógyult beteg. Ilyen Cseh Borbála is, aki felépülve betegtársai gyógyulását segítendő önkéntesként is tevékenykedik.



Mi jelzi, hogy jó a gyermekorvos?
A legkisebbeket sok szeretettel és játékkal kell bevonni az orvosi vizsgálatba, míg a nagyobbak esetén sokszor a lelki tényezőket is vizsgálni kell a testi panaszok hátterében. Dr. Kiss Katalin gyermekorvos, a Csodadoki pályázat egyik jelöltje beszél arról, hogyan kell ilyenkor egy kicsit pszichológussá is válni.


Fül-orr-gégész: jó az angolom, de maradok
"Azért az én doktor nénim a legjobb, mert mindig segít, ha baj van. Soha nem félek, ha hozzá kell menni, mert nagyon barátságos és kedves" - írta a Csodadoki Rajzpályázatra leadott művéhez a 9 éves Bacsa Luca. A gyulai kislány fül-orr-gégészét örökítette meg az alkotással.



A házi gyermekorvos igazi polihisztor
Igazi tündér - ezt a címet az 5 éves Kamilla Gréta adta rajzának, amelyet házi gyermekorvosáról, dr. Román Ritáról készített. A szegedi kislány persze nincs egyedül a véleményével, hiszen a dél-alföldi városban igen nagy szeretet övezi a doktornőt, sokan fordulnak hozzá bizalommal, ha beteg a gyermekük.




Abdul doktor, az Év orvosa: "A betegnek mindig igaza van"
Dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed nyerte az idei Astellas Év orvosa-díj közönségszavazását, azaz ő lett az Év orvosa. Ennyi a rövid hír, de mögötte sokkal több van: egy elhivatott orvos, akit nem csak tudása miatt imádnak a páciensei.


"Mellrákműtétem előtt én is feltettem a kérdést: ki a jó orvos?"
Dr. Kenessey Andrea rengeteg hálás üzenetet kap egykori betegeitől. És betegtársaitól, azért a támogató szeretetért, amit a mellrákkal folytatott küzdelemben nyújtott nekik. Portré az Év orvosa-díjra jelölt kardiológusról.

"Gyógyítani csak szeretettel lehet"
Nehéz volna őt nem szeretni. Persze, a szakterülete is jó választás, hiszen van-e annál hálásabb és felemelőbb, mint gyerekeket gyógyítani. Nem csoda, hogy a ma már egészséges, felgyógyult egykori csemeték és azok szülei is ódákat zengenek róla az Astellas-díj Facebook-oldalán.

Marad az általában erősen felhős vagy borult idő, de főként keleten lehetnek átmeneti vékonyodások, szakadozások a felhőzetben. A délnyugatról északkelet felé tartó csapadéktömbök számossága napközben átmenetileg csökken, majd estefelé ismételten megnövekszik a csapadék esélye. Az északi, északkeleti szelet elsősorban a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten kísérhetik élénk, néhol erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet hazánk nagyobb részén 11 és 17 fok között alakul, de keleten helyenként pár fokkal melegebb is lehet. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Néhány napig marad az esős, őszies idő, a hidegfront pedig az arra érzékenyeknél akár komoly panaszokat is kiválthat.