
Állatok






„A kutya különösen ígéretes modell az emberi demencia vizsgálatához” – Kubinyi Enikő etológus
Alig múlt el negyvenéves, amikor megszerezte MTA doktori fokozatát, a napokban pedig egyetemi tanári kinevezését is átvehette a Sándor Palotában. Kubinyi Enikő elsősorban a kutyák viselkedését kutatja.

Mutatjuk, mit tegyünk, ha gólyát látunk télen
Nem szorulnak emberi segítségre a Magyarországon áttelelő fehér gólyák – figyelmeztetett Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). A megfigyelési adatok szerint ugyanis ezek a madarak nem egészségügyi okból, hanem a természetes alkalmazkodásuk miatt maradnak itt a vonulás helyett.


Meglepő dolog derült ki a madarak viselkedéséről
A klímaváltozás miatt évtizedenként átlagosan két-három nappal korábban költenek a madarak – derült ki az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Ökológiai Kutatóközpont és a Milánói Egyetem közös kutatásából, amelyben az ökológusok csaknem 700 madárfaj költési adatait elemezték.

Gyógyszerkereső
Erőteljes felhőképződés várható, a gomolyok jobban össze is állhatnak, így a nap első felében még több, majd délután már kevesebb napsütés valószínű. Az Alpokalja térségében akár egész nap borult maradhat az ég. Csapadék nem valószínű. A többfelé élénk északi, északkeleti szél északkeleten néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között alakul, de a tartósan felhős nyugati határvidéken ennél hűvösebb is lehet. Fronthatással nem kell számolni.