Alvásfázisok
Miért van szükségünk alvásra?
Aludnia minden emberi szervezetnek kell. Az alvás fontos a testnek, az agynak, az immunrendszernek, a sejteknek, nem utolsó sorban pedig a léleknek. Álmodni is kell, feldolgozni az aznap hallottakat, és felkészülni a holnap kihívásaira. Lássuk hát, mi történik közben!
Az alvás minőségét is méri az óránk?
A csuklón viselhető pulzusmérő eszközök többsége ma már arra is képes, hogy a nap során megtett lépésszámunkat, az elégetett kalóriákat vagy az alvási szokásainkat is feltérképezze, sőt a gyártók állítása szerint némely eszköz segítségével az is megállapítható, mennyi időt töltünk el az egyes alvásfázisokban.
Gyógyszerkereső
Az északkeleti tájakon többnyire zavartalanul napos idő várható, de máshol is sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén gomolyfelhőkkel is. Ez utóbbiakból délután néhol zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható. Késő estére 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Számottevő fronthatás most sem terheli a szervezetünket, ez pedig különösen jó hír a frontérzékenyeknek.