
Áremelés




A legtöbb cég újabb fájdalmas lépésre készül
A legalább húsz főt foglalkoztató cégek vezetőinek közel háromnegyede véli úgy, hogy árat fog emelni a közeljövőben. Az áremelésre készülő vállalkozások harmada 6-10 százalékos, negyede 11-15 százalékos, ötöde pedig 1-5 százalékos emeléssel számol – ismertette az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet. A cégek 12 százaléka nagyobb, 16-20 százalékos, 5 százaléka pedig 20 százalékot is meghaladó mértékű áremelést tervez.





Gyógyszerkereső
Erőteljes felhőképződésre számíthatunk, így általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, majd késő délutántól, estétől elkezd csökkenni a felhőzet. Gyenge záporeső egy-egy helyen fordulhat elő. A több helyen élénk északi, északkeleti szél északkeleten olykor meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között alakul, de a tartósan felhős nyugati határvidéken ennél hűvösebb is lehet. Késő estére 7 és 12 fok közé csökken a hőmérséklet. A következő napokban már jelentősebb esőtől nem kell tartanuk, sőt egyre hosszabb időre előbújik a nap is. Ennek ellenére semmilyen melegedés nem várható egyelőre.