
Árvai Nóra




Másodlagos depresszió: kiket érint, mit tegyünk ellene?
Egy-egy krónikus betegség esetében hosszú, gyakran élethosszig tartó kezelésre van szükség, ami fizikai és lelki szempontból is igen megterhelő. Néhány egyerű tanács betartásával azonban sokat tehetünk testi-lelki jóllétünkért.
Gyógyszerkereső
A legtöbb helyen derült lesz az ég, de északkelet felől egyre több helyen növekszik meg erősen a felhőzet. Északkeleten éjfélig csak elvétve, később elszórtan alakulhat ki eső, zápor. Átmenetileg mindenütt mérséklődik, legyengül a légmozgás, majd hajnaltól északkeleten ismét megélénkül az északira, északkeletire forduló szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a derült délnyugati tájakon és a Bakony térségében ennél kissé hidegebb is lehet. Szombat éjszaka egy hidegfront érkezik, ami néhány fokos lehűlést hoz majd, illetve az időjárás is változékonyabbra fordul a hatására.