Edzés 50 Felett
Így sportoljunk ötven fölött
Nagyon fontos, hogy az ötvenes éveinkben is aktívak maradjunk: nem csak a kedélyünk, hanem az egészségünk miatt is. Erősebb lesz az izomzatunk, stabilabbak a csontjaink - de ebben a korban már érdemes fokozottan figyelni néhány dologra mozgás előtt, közben és után is.
Ötven felett is lassítható az öregedés
Sosem késő elkezdeni a mozgást, hiszen a negyvenes-ötvenes években végzett edzésmunka sokszorosan megtérül a későbbiekben. Azoknál az embereknél, akik rendszeresen mozognak és fizikailag fittek, jóval alacsonyabb lesz később az időskorral összefüggő krónikus betegségek kialakulásának rizikója.
Gyógyszerkereső
Az északkeleti tájakon zavartalanul napos idő várható, de máshol is sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén gomolyfelhőkkel is. Ez utóbbiakból délután néhol zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható. Most napokig nem kell fronthatástól tartani.