Egészséges Budapest Program
Kórházat nyit az evangélikus egyház
Az evangélikus egyház is megnyithatja saját kórházát Budapesten, a Péterfy Sándor utcai intézmény egyik telephelyén. A leendő kórház többek között mozgásszervi és időskori rehabilitációs, illetve hajléktalan betegek ellátását végezheti. A tervek jövő nyárig készülhetnek el.
Íme, a magyar onkológiai ellátás fellegvára
Az Országos Onkológiai Intézet az idén több mint 5,5 milliárd forintot, hosszú távon további 10,3 milliárd forintot fordíthat fejlesztésre az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében az elkövetkezendő években - jelentette be Menczer Erzsébet, a Fidesz-KDNP óbudai választókerületi elnöke, országgyűlési képviselőjelöltje.
Gyógyszerkereső
Az északkeleti tájakon zavartalanul napos idő várható, de máshol is sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén gomolyfelhőkkel is. Ez utóbbiakból délután néhol zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható. Most napokig nem kell fronthatástól tartani.