
Halbőrbetegség


Ilyen az ichthyosis, a halbőr-betegség
Az ichthyosis tulajdonképpen egy 28 tünetegyüttesből álló betegségcsoport összefoglaló neve, melyek közös jellegzetessége, hogy a bőr megvastagszik, kiszárad, repedezetté, a halpikkelyhez hasonlóvá válik. A betegség súlyossága változó lehet, mi most a leggyakoribb tünetekről írunk.


Milyen betegsége volt a gyíkembernek?
Az elmúlt századok cirkuszai nemcsak a mutatványosokról, artistákról és állatidomárokról szóltak, gyakran olyan embereket is szörnyszülöttként mutogattak, akik valójában valamilyen betegségben szenvedtek. Sorozatunk következő részében a gyíkembereket mutatjuk be.

Gyógyszerkereső
Északkelet felől egyre több helyen elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet, az ország délnyugati felén viszont erősen felhős vagy borult lesz az ég. Kevés helyen gyenge esőre elsősorban a Dunántúlon van kilátás, illetve hajnalban a délnyugati, déli határnál is előfordulhat csapadék. Az északias szél az északkeleti tájakon élénk marad, másutt átmenetileg mérséklődik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 6 és 11 fok között valószínű, a kevésbé felhős északkeleti részeken lehet ennél hidegebb idő. A frontérzékenyeknek ma nehéz napjuk lehet, az esőfelhők viszont szép lassan elvonulnak.