
Hasnyálmirigy-Daganat





Miért olyan halálos a hasnyálmirigyrák?
Ha valakinél néhány évtizeddel ezelőtt rákot diagnosztizáltak, azt szinte egyenlőnek tekintették a halálos ítélettel. Szerencsére a helyzet sokat javult, mert az orvosok sok mindent feltártak e betegségek folyamatairól, hátteréről, mozgatórugóiról. Így számos jól működő terápiát is kialakíthattak. A hasnyálmirigyrák azonban megőrizte rejtélyességét és veszélyességét.

A hasnyálmirigyrák ezért nagyon veszélyes
A hasnyálmirigyrák az egyik legrettegettebb daganatos betegség, mert ötéves túlélésének esélye mindössze 3-5 százalék. Ez azzal is összefügg, hogy az orvosoknak nem volt elég információjuk a kórról, amelynek megértéséhez a kutatók az utóbbi időben végre közelebb kerültek. Így esély nyílhat a hatékonyabb gyógyítására is.


Gyógyszerkereső
Közepesen felhős idő valószínű. Helyenként zápor, néhol zivatar kialakulhat. Az északi szelet nagy területen kísérhetik erős, néhol viharos széllökések. Hajnalban 5, 13, délután 13, 18 fok között alakulhat a hőmérséklet. Szombat éjszaka egy hidegfront érkezik, ami néhány fokos lehűlést hoz majd, illetve az időjárás is változékonyabbra fordul a hatására.