Iszkémiás Stroke
Összefüggés lehet a stroke és a COVID-19 között
A koronavírus-járvány eleje óta tudjuk, hogy az új vírus elsősorban a tüdőt támadja meg. Az elmúlt hónapokban azonban több olyan esetről is beszámoltak már, amelyekben összefüggést találtak a koronavírus-fertőzés és a stroke kialakulása között.
Új segítség stroke esetén
Mérhetően gyorsult az agyi érkatasztrófán átesett betegek ellátásának folyamata, és a betegek nagyobb hányada részesült kezelésben annak a mesterséges intelligenciára épülő szoftvernek köszönhetően, amit bő fél évig használtak ingyenesen a Neurológiai Klinikán - közölte a Semmelweis Egyetem.
A stroke kezelése
A lehető legeredményesebb gyógyítás érdekében fontos, hogy a stroke jeleit minél gyorsabban felismerjük, és a beteget a megfelelő szakemberekhez juttassuk. Szerencsés esetben vérrögoldó gyógyszerrel is kezelhető a beteg, néha azonban műtéti beavatkozásra is szükség lehet.
Gyógyszerkereső
Sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén több gomolyfelhővel. Ez utóbbiakból délután néhol a Nyugat-Dunántúlon zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között várható. Késő estére 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Számottevő fronthatás most sem terheli a szervezetünket, ez pedig különösen jó hír a frontérzékenyeknek.