
Népbetegség


Sokkoló jövőkép: 4 milliárd embert fog érinteni ez a probléma
Ha nem történik érdemi előrelépés, a világ lakosságának 51 százaléka, azaz több mint négymilliárd ember túlsúlyos vagy elhízott lesz 2035-ig – figyelmeztetett friss jelentésében az Elhízástudományi Világszövetség (WOF).


Népbetegség, amely a fiatalokat is veszélyezteti
Bár arányaiban még mindig az idősebbeknél alakul ki a leggyakrabban, a stresszes és mozgásszegény életmód miatt a fiatalabbaknál is előfordulhat aranyér. Mutatjuk, melyek a legjellemzőbb kiváltó okok a tinédzserek körében, és mit lehet tenni a megelőzés érdekében.






Gyógyszerkereső
Frontális felhőzet vonul át az országon északkeletről dél, délnyugat felé haladva. Az átmeneti felhősödést követően észak felől gyorsan csökken a felhőzet, legtovább délkeleten marad felhős az idő. A Duna mentén és a déli tájakon elszórtan lehet kisebb eső, zápor, estére mindenütt megszűnik a csapadék. Az északkeleti, északi szél megélénkül, néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között valószínű. Késő estére 7 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Napközben hidegfronti hatás érvényesül, ami a frontérzékenyek számára kellemetlen tünetekkel szolgálhat.