
Párizs






"Újra kell indítanom az életmódváltást"
Hetedik alkalommal ragadok billentyűzetet, hogy szavakba öntsem életmódváltásom nehézségeit. Sanyi úgy fogalmazott, hogy kevesebb van már előttünk, mint amennyi mögöttünk, ez azonban esetemben nem teljesen igaz. Nekem ugyanis újra kell indítanom az egészet...

Gyógyszerkereső
Északkelet felől egyre több helyen elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet, az ország délnyugati felén viszont erősen felhős vagy borult lesz az ég. Kevés helyen gyenge esőre elsősorban a Dunántúlon van kilátás, illetve hajnalban a délnyugati, déli határnál is előfordulhat csapadék. Az északias szél az északkeleti tájakon élénk marad, másutt átmenetileg mérséklődik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 6 és 11 fok között valószínű, a kevésbé felhős északkeleti részeken lehet ennél hidegebb idő. A frontérzékenyeknek ma nehéz napjuk lehet, az esőfelhők viszont szép lassan elvonulnak.