Pozitív Érzelmek
A mosolygás így csapja be az agyat
Frank Sinatrától Katy Perryig számos sztár megénekelte már, milyen csodálatos erő rejlik egyetlen egyszerű mosolyban. Feldobódunk tőle, azonnal megváltozik a külső megjelenésünk, illetve általában véve jobban érezzük magunkat tőle a bőrünkben. De vajon mit mond erről a tudomány?
Optimistábbak vagyunk, mint kellene
A pozitív gondolkodás gyakorlása minden életviteli tanácsadó kurzus fontos része. Egy friss kutatás azonban azt mutatja, hogy ez az evolúcióval valószínűleg már beépült az emberbe. Sőt, sokkal optimistábbak vagyunk annál, amit a hideg tények indokolnak. Csakhogy optimizmus nélkül nehéz volna elviselni az életet.
Gyógyszerkereső
Az északkeleti tájakon zavartalanul napos idő várható, de máshol is sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén gomolyfelhőkkel is. Ez utóbbiakból délután néhol zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható. Most napokig nem kell fronthatástól tartani.